2008.10.11. 05:36
Figyelmeztető levelet kaptam az APEH-től
Egyik olvasónk levelet kapott az APEH-től: adóbevallása rossz. A küldemény kézhezvételétől számítva nyolc napot adtak a javításra. Ám a levél sima küldemény volt.
Hogyan bizonyítja a hatóság a fentiekben, hogy a címzett mikor kapta meg a levelet? A Magyar Posta szóvivője, Tomecskó Tamás válasza: sehogy. A simán feladott küldeményekről nem vezetnek nyilvántartást. Az APEH még azt sem tudja igazolni, hogy feladta a levelet.
A küldemény, amelynek pecsétjén 14. van, a címzett postaládájába 17-én került. A Magyar Posta viszonylag jól teljesített – így a szóvivő. A törvény szerint a levelek 85 százalékát a feladást követő három, 97 százalékukat öt napon belül kell kézbesíteniük. Nyilvántartást csak ajánlott, tértivevényes vagy a bíróságok, hatóságok által feladott levelekről vezetnek. (Utóbbiak borítékján matrica, vonalkód, illetve számsor látható.) Az azonosító szám alapján utólag meg lehet állapítani, mikor adták fel a küldeményt. A tértivevényeseknél a kézbesítés időpontja is nyilvánvaló.
A hivatalos levélben jelzett határidő mindig a kézhezvétel napja utáni naptól ketyeg – mondták a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában. Utolsó napja nem eshet munkaszüneti napra, hanem az utána következő munkanapra. Ha bármilyen felszólítást kapunk adatszolgáltatásra, vegyük komolyan! Legközelebb úgyis tértivevényesen küldik, s lehet, hogy keményebb feltételekkel. Akár meg is bírságolhatnak. Ezt kivédhetjük, ha választ küldünk, miszerint felhívásuknak a határidőn belül eleget teszünk. Ne üljünk tehát a babérjainkon csak azért, mert nem hivatalos levélben kaptunk értesítést!