2008.10.01. 17:06
Ingatlanalap az Új Tulajdonosi Programban
Ingatlanalapot is bevon a kormány az Új Tulajdonosi Programba – jelentette be Budai Bernadett a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. és a Mavir Zrt. után a kormány – a Pénzügyminisztérium javaslatára – egy ingatlanalapot is bevon a programba, amelynek kialakítása a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. feladata lesz. A döntés értelmében akár már a következő év első felében sor kerülhet a kifejezetten erre a célra létrehozott ingatlanalap befektetési jegyeinek értékesítésére. A kormány döntése egyben azt is jelenti, hogy további társaságok már csak az Új Tulajdonosi Program második ütemébe kerülhetnek be.
A cégek kiválasztásánál, illetve az ingatlanalapról született döntésnél fontos szempont volt, hogy kis kockázatú, közép- és hosszú távon is előnyös befektetést jelentő részvényeket jegyezhessenek azok, akik részt akarnak venni a programban – mondta Budai.