2008.10.01. 09:56
Megint kitörhet az almaháború
Két hete eredménytelennek nyilvánították és leállították az almafogyasztásra buzdító kampány kidolgozására és lebonyolítására még szeptember elején meghirdetett gyorsított tárgyalásos eljárást.
Két hete eredménytelennek nyilvánították és leállították az almafogyasztásra buzdító kampány kidolgozására és lebonyolítására még szeptember elején meghirdetett gyorsított tárgyalásos eljárást – írta a szerdai Napi Gazdaság.
A lap úgy tudja, hogy azért került erre sor, mert az Agrármarketing Centrum nem rendelkezett a finanszírozáshoz szükséges fedezettel. Az akciót végül sem a termelők, sem a feldolgozók nem igényelték.
Pedig most akár fel is értékelődhetne ez a korábbi, 50 ezer tonna léalma kiskereskedelmi terítésére alkalmas elképzelés – olvasható a lapban. Ugyanis egyre erőteljesebben jelentkezik az Agrana által a szerződött partnereinek fizetett 19 forintos kilónkénti ár és a kisebb feldolgozók által kínált 12-15 forintos ár közti különbség miatti feszültség.