2008.10.27. 08:40
Módosítja a lex Molt az Országgyűlés
Az úgynevezett lex Molt módosítja az Országgyűlés ma, e heti kétnapos ülésének első napján.
A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosítására az Európai Bizottság kifogásai miatt van szükség. A lex Molként ismert jogszabály módosításával hatályon kívül helyezik azt az előírást, ami a befolyásszerzés feltételévé teszi, hogy az ajánlattevő vállalkozás közgyűlésének a tranzakciót előzetesen jóvá kell hagynia.
Emellett elrendelik, hogy a magyar államnak 2009. május 31-ig vissza kell hívnia a Magyar Energia Hivatal által jelölt megfigyelő személyeket a stratégiai jelentőségű vállalatok vezető testületeiből.
A határozathozatalok után lefolytatják az SZDSZ kezdeményezte, a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényjavaslat részletes vitáját, amely költségvetési plafont határozna meg az állami túlköltekezés ellen. Folytatódik a Fidesz és a KDNP alkotmánymódosító javaslatának általános vitája. Ez alapján létrehoznák a költségvetési tanácsot.