2008.10.21. 15:10
Ötpárti egyezetéssel folytatódik a csúcs
Ötpárti egyeztetést kezdeményezett szerdára az SZDSZ és az MDF frakcióvezetője az adókérdésekről és a költségvetési plafonról - mondta Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője kedden; a találkozón a nemzeti csúcson megfogalmazódott javaslatokat vitatnák meg.
Horn Gábor azt mondta, úgy tudja, hogy valamennyi frakció jelezte részvételét a megbeszélésen. Kóka János és Herényi Károly frakcióvezetőknek címzett levele szerint a találkozó előkészítené a parlamenti pártok elnökeinek és frakcióvezetőinek részvételével összehívandó politikai csúcs összehívását. Az ötpárti egyeztetésen a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényjavaslatról, valamint az adóreform menetrendjéről és garanciáiról egyeztetnének.
A dokumentum szerint a közös megoldásokat kereső nemzeti csúcsnak elsősorban szimbolikus jelentősége volt: megkezdődött a párbeszéd a pártok között, de a hétvégi rendezvény önmagában nem nyugtatta meg a piacokat. A két frakcióvezető a levélben azt írta, hogy a találkozón az SZDSZ és az MDF nagyon fontos javaslatokat tett a kiadások csökkentésére, amelyeket kiindulási alapnak tekintenek a jövőbeli tárgyalásokon.
Ugyanilyen hasznosnak tartják egyebek között a Fidesz költségvetési tanácsra, és az MSZP közpénzügyi törvényre vonatkozó kezdeményezéseit is. „Az ország és a nemzet érdekében nem szabad ezen javaslatokat veszni hagyni, azokról további tárgyalásokat kell folytatni” - áll a levélben. Azt is kezdeményezik, hogy még a parlament őszi ülésszakán kezdjenek el tervezni egy középtávú adóreformot. A javaslat része az is, hogy már 2009. január 1-től határozott kiadáscsökkentő programmal védjék meg a hazai bankbetétek, nyugdíjak, befektetések értékét, és ezzel párhuzamosan egyszerűsítsék az adórendszert.
Kóka János és Herényi Károly a levélben kiáll a stabilizációs és adóreformalap létrehozása, az állami kiadásokat szabályozó költségvetési plafontörvény megalkotása, valamint az adóreform menetrendjének rögzítése mellett. Javasolják, hogy a pártok a plafontörvény alapjain alakítsák ki az elérhető legnagyobb költségvetési biztonságot nyújtó stabilizációs törvényjavaslatot, a kormány pedig nyújtson be a parlamentnek egy új adócsomagot.
mti -->