2008.10.17. 18:19
Pénzügyi stabilitás után lehet adócsökkentés
Lemondott az adócsökkentésről a kormányzati ciklus végéig hátralévő időszakban a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc azután beszélt erről, hogy a héten már másodszor egyeztetett pénzügyi vezetőkkel a válságról.
[caption id="" align="alignleft" width="219"] Lemondott az adócsökkentésről a kormányzati ciklus végéig hátralévő időszakban a miniszterelnök.
[/caption]Egy 300-500 milliárd forintot kitevő, középtávú adócsomagot kell megfogalmazni egy középtávú költségvetési és államháztartási finanszírozási pályával együtt – jelentette be az újabb adócsomag-elképzeléseit péntek délelőtt parlamenti sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc.
A kormányfő erről azt követően beszélt, hogy konzultációt folytatott pénzügyi és befektetési szakértőkkel. Itt arra az álláspontra jutottak, hogy a korábban bejelentett 167 milliárd forintos adócsökkentésre csak azt követően kerülhet sor, ha a hazai gazdaság újra növekedési pályára áll és megnyílnak az exportpiacok, azaz csak középtávon lehet megfontolni az adómérséklést.
Lefelé módosították a jövő évi költségvetésnek alapot adó gazdasági növekedési előrejelzést: jövőre szerintük ez 1,2 százalékos lesz, 3,9 százalékos infláció mellett. A gazdaság kifehérítésére, az adók egyszerűsítésére vonatkozó tervéről azonban nem mondott le a kormány.
Az egészségügyben is borul „papírforma”
Székely Tamás tárcavezető szerint a jövő évi egészségügyi költségvetést is újra kell tervezni. „A pénzügyminiszter annyit ígért, hogy az egészségügy jövőre kedvezményezett lesz. Abból a szempontból mindenképpen, hogy nagy valószínűséggel elmarad a járulékcsökkentés, s így az ebből adódó bevételcsökkenés is elmarad ” – adott okot a bizakodásra a szakminiszter az ágazati gazdasági vezetők konferenciáján. Bár Székely pénzügyi adatokról nem tudott számot adni, úgy vélte, a bevétel több lesz, mint az eredeti költségvetési tervben volt, ám a kiadási tételekről még tárgyalni kell.„Meg fogjuk őrizni a 13. havi nyugdíjat, a nyugdíjak várhatóan megőrzik értéküket, valamint a gyeshez és a gyedhez sem nyúlunk hozzá” – jelentette ki a miniszterelnök. Gyurcsány nem lát más megoldást a Robin Hood-adón kívül, amely forrást teremethtne a távfűtéses lakásban élők terheinek enyhítésére.
„A kormány továbbra sem érti a helyzetet, a kisebbségi kormány pedig ismét bizonyította alkalmatlanságát a válság kezelésére” – szögezte le Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint Gyurcsány "gigantikus megszorítócsomagja" tragikus következményekkel járna, százezrek vesztenék el munkahelyüket, és több ezer vállalkozásnak kellene bezárnia kapuját.
Megszületett az első jövő évi költségvetés érintő pártalku: 1,2 milliárd forintból gazdálkodhatna az MSZP-MDF közös közpénzügyi módosító javaslatában szereplő költségvetési hivatal. A szervezet első embere a miniszteri illetmény 150 százalékának megfelelő fizetést vehetne fel. Emellett párhuzamosan működne a fideszes kezdeményezésű háromfős költségvetési tanács is. Ennek tagjai viszont díjazás nélkül látnák el munkájukat.
A süketek párbeszéde várható szombaton
Politológusok szerint a süketek párbeszédévé válhat a nemzeti csúcs. Nem kizárt, hogy a szokásos politikai adok-kapok alakul ki a szombati találkozón. Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője szerint meglepetés, de a találkozó fontos eseménye lenne, ha valódi szakmai vita alakulna ki a csúcson, például a kiadáscsökkentésről. Kiszelly Zoltán szerint sem vár szakmai döntést a „nagyon felvizezett” csúcson. „A politikai játékban Gyurcsány Ferenc azt akarja majd megmutatni, hogy a kisebbségi kormány a válságban is működőképes. A Fidesz pedig azt hangsúlyozza majd, hogy azért sokkal nagyobb a baj, mert a kormány nem védi meg az embereket a válságtól” – tette hozzá Kiszelly.
A hivatal feladatkörébe tartozna többek között a költségvetési tervezéssel, előrejelzéssel és hatásvizsgálattal kapcsolatos ajánlások megfogalmazása. Megbecsülné például, hogy az Országgyűlés által tárgyalt törvényjavaslatoknak és módosító indítványoknak milyen költségvetési hatása vannak. Az MSZP-MDF javaslat szerint a költségvetési tanács egy-egy tagját a köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke és a miniszterelnök jelölné, és ennek alapján az Országgyűlés három évre választaná meg őket. A tanács véleményezné a kormány költségvetési politikájának irányait, és erről javaslatot is tehetne az Országgyűlésnek.
A Fidesz emlékeztetett arra, hogy a költségvetési tanácsról szóló eredeti javaslatukban a függetlenség érdekében a tanács elnöke a Magyar Nemzeti Bank elnöke, tagja az ÁSZ elnöke, s egy, a köztársasági elnök által felkért kiemelkedő tudású elméleti közgazdász lett volna. „A hivatal létrehozását pedig pazarlásnak tartjuk” – fogalmazott Domokos László ellenzéki képviselő.
Nemzeti csúcs: élőben két tévécsatornán
A köztévé m2-es csatornája, és az ATV is élőben közvetít ma 10 órától a Nemzeti csúcsról, amelyet Gyurcsány Ferenc kezdeményezett azzal a szándékkal, hogy a fórum alkossa meg a "nemzeti felemelkedés programját".A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében zajló program szerint Pálinkás József MTA-elnök néhány mondatos bevezetője, és Szili Katalin házelnök rövid megnyitóbeszéde után a jegybank elnöke, s a pénzügyminiszter tart rövid tájékoztatást arról, hogy a kormány és a jegybank milyen válságmérséklő intézkedéseket tett eddig. Ezután a pártelnökök szólalnak fel 15-15 perces időkeretben. Az időkeret a párt elnöke, frakcióvezetője, és az európai parlamenti delegációvezetője között szabadon felosztható.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében zajló program szerint Pálinkás József MTA-elnök néhány mondatos bevezetője, és Szili Katalin házelnök rövid megnyitóbeszéde után a jegybank elnöke, s a pénzügyminiszter tart rövid tájékoztatást arról, hogy a kormány és a jegybank milyen válságmérséklő intézkedéseket tett eddig. Ezután a pártelnökök szólalnak fel 15-15 perces időkeretben. Az időkeret a párt elnöke, frakcióvezetője, és az európai parlamenti delegációvezetője között szabadon felosztható. A süketek párbeszéde várható szombaton Politológusok szerint a süketek párbeszédévé válhat a nemzeti csúcs. Nem kizárt, hogy a szokásos politikai adok-kapok alakul ki a szombati találkozón. Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője szerint meglepetés, de a találkozó fontos eseménye lenne, ha valódi szakmai vita alakulna ki a csúcson, például a kiadáscsökkentésről. Kiszelly Zoltán szerint sem vár szakmai döntést a „nagyon felvizezett” csúcson. „A politikai játékban Gyurcsány Ferenc azt akarja majd megmutatni, hogy a kisebbségi kormány a válságban is működőképes. A Fidesz pedig azt hangsúlyozza majd, hogy azért sokkal nagyobb a baj, mert a kormány nem védi meg az embereket a válságtól” – tette hozzá Kiszelly. Lemondott az adócsökkentésről a kormányzati ciklus végéig hátralévő időszakban a miniszterelnök. Lemondott az adócsökkentésről a kormányzati ciklus végéig hátralévő időszakban a miniszterelnök. -->