2008.10.02. 06:53
Tíz évig készült, csütörtöktől a mozikban a Letűnt világ
A budapesti Lágymányosi-öbölnél lévő Kopaszi-gát átépítéséről szól a Letűnt világ című dokumentumfilm, amit mától vetítenek a mozik. Nemes Gyula tíz éven keresztül készült alkotása az idén elnyerte a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál dokumentumfilmes fődíját.
Nemes dokumentumfilmje 1998 óta követi nyomon a budapesti félsziget, a Kopaszi-gát átalakulását. A rendező felidézte: az úszóházakban és faházakban élt emberek először az árvízzel, a téllel, majd az őket kilakoltató befektetőkkel küzdöttek. Végül mindenkit kilakoltattak, mindent ledózeroltak, és újjáépítették a félszigetet.
A rendező eddigi filmjei, a Papagáj és az Egyetleneim is a Kopaszi-gát területén készült, ezért kötődik a helyhez, amelynek egy időben lakója is volt. Véleménye szerint filmje, amely az átalakulás történetét szavak nélkül, mindössze húsz percben meséli el, arról szól, hogy a világ megállíthatatlanul halad előre. Ezzel együtt a film nem az ítélkezés, hanem nosztalgikus emlékezés céljával készült.