2008.10.30. 17:29
Tízparancsolat a színesfémmel kereskedőknek
Hamarosan a parlament elé kerül az a tíz fejezetből álló törvényjavaslat, amely a illegális színesfémgyűjtés és kereskedelem felszámolását célozza – jelentette be a csütörtökön Kondorosi Ferenc.
Az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos sürgette a szigorítást, hiszen a színesfémtolvajok által okozott kár eléri a 3-4 milliárd forintot évente. Annak a közel 20 ezer vállalkozásnak, amely ilyen tevékenységgel foglalkozik, a jövőben engedélyre lesz szüksége, amelyet a Vám és Pénzügyőrség állíthatna majd ki. A telephelyek létesítését szintén feltételekhez kötnék.
Naprakész nyilvántartást kellene vezetni az eladóról, a vevőről és a termékekről egyaránt. Az átvett árut 15 napig kellene megőrizni, a színesfémek mozgatásához pedig termékkísérő okmányt kellene csatolni. Színesfémek begyűjtésével illetve kereskedelmével foglalkozó céget az alapíthatna, akinek nincs köztartozása, nem követett el bűncselekményt, és hitelesített mérleget tud bemutatni. A színesfémekkel kapcsolatos vétségeket a tervek szerint 2 évig, a bűncselekményeket akár 8 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatnák.