2008.11.09. 06:50
1956: még nem tiszta történelem
Harminc év alattiak ötleteiből készít rövidfilmeket a Magyar Televízió 2009. október 23-a estéjére. A köztévé és a Miniszterelnöki Hivatal pályázatára 220 pályamű érkezett, ebből választotta ki a szakmai zsűri azt a hetet, amelyet most dramaturgok és rendezők fognak továbbfejleszteni, hogy az ötletekből valódi film készülhessen.
[caption id="" align="alignleft" width="465"] Bereményi Géza gratulál Csigás Viktor Dávidnak az eredeti ötletért
[/caption]A pályázatok nagy száma a zsűrit is meglepte. Bereményi Géza, a zsűri elnöke elmondta, ez azt jelzi, hogy 1956 máig nem jutott nyugvópontra, a forradalom még két nemzedék távlatából is érzelmeket vált ki. Hozzátette, nagy öröm volt számára, hogy a pályaművek többsége személyes történet volt, amelyeket a rokonok, főleg a nagyszülők visszaemlékezései ihlettek. Az 56-os Intézet főigazgatója, Rainer M. János pedig azt emelte ki, hogy bár 1956 emlékezetének a története talán még borúsabb, mint a forradalom, a beküldött pályaművek jelzik, 1956 még nem tiszta történelem, az emlékek máig eleven élnek.
A díjazott pályaművek között van olyan, amely Petőfi Sándor és Nagy Imre képzelt találkozását mutatja be (Tucsni László: Októberi séta), és akad olyan is, amelyben fiatalok arra keresik a választ, vajon mi mozgathatta a forradalmárokat, hogy az életüket kockáztatták a harcban (Bence Balázs: Októberi ifjak). Varga Katalin pedig a miskolci sortűz áldozatai előtt tisztelgő emlékművön bukkant annak a 13 éves kislány nevére, akinek a fiktív történetéből készítette el forgatókönyvét.
Pálfi György filmrendező, a zsűri tagja kiemelte, hogy számára külön öröm volt az, hogy ilyen sok fiatal nyúl a filmhez, mint művészeti ághoz, ha a gondolatait akarja kifejezni. A rendező méltatta azt az alkotást is (Csigás Viktor Dávid: 1956), amelyben a fiatalok fellázadnak az iskolájuk unalmas 56-os ünnepségei ellen, és egy sajátos forradalommal vívják ki a megemlékezés jogát.
„Baj az az emlékezettel” – tette hozzá Rainer M. János, aki szerint ez a pályázat azért volt kiemelkedő, mert rámutatott, hogy a két nemzedékkel fiatalabb generáció is fel tud lázadni az unalmas klisék ellen. Azt azonban a történész is elismerte, 1956 ma már egy „távolodó emlékezet”, azaz a forradalom bonyolultsága, összetettsége, ha nem teszünk ellene, az idő múlásával leegyszerűsített jelenetek sorává alakul át a magyarok emlékezetében.
Mézes Gergely Bereményi Géza gratulál Csigás Viktor Dávidnak az eredeti ötletért 1956 -->