2008.11.01. 16:58
A Slovan nyerte a botrányrangadót
A vendégek 4-0-ás győzelmével végződött a Dunajska Streda – Slovan Bratislava szlovák bajnoki labdarúgó-mérkőzés, ami rendbontás miatt negyedórára félbeszakadt.
A DAC – Slovan a szlovák bajnokság egyik legnagyobb rangadója, ennek megfelelően tízezer néző várta a csapatokat. Békés szurkolásra nem lehetett számítani, mivel internetes fórumokon már napokkal korábban elterjedt, hogy a pozsonyi ultrákat cseh és lengyel szurkolók „segítik” majd, Magyarországról pedig több klub – így a Ferencváros – drukkerei (mintegy ezren) utaznak el Dunaszerdahelyre a házigazdákat támogatandó. Rendbontásokra már a mérkőzés előtt sor került, a rendőrség több Slovan- és DAC-drukkert állított elő. A stadionban több helyen lehetett látni magyar zászlókat, s a Nagy-Magyarországot ábrázoló drapériát.
A két csapat utoljára 1999-ben találkozott egymással, akkor a Slovan 3-0-ra diadalmaskodott. Az összecsapás esélyese ezúttal is a pozsonyi alakulat volt, amely a második helyen állt a forduló előtt, és utolsó hét mérkőzésén veretlen maradt.