2008.11.18. 13:34
Antik hangszerek akadtak fenn a vámon
A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai ellenőriztek egy 40 éves kínai férfit, aki egy kínai légitársaság járatával Budapestről Pekingbe szándékozott volna utazni. Az ellenőrzés során a kézicsomagból előkerült két antik jellegű hegedű, és két antik jellegű brácsa. Ezt követően a vámosok átvizsgálták a férfi feladott poggyászát is, melyből további hat, szintén antiknak látszó hegedű került elő.
Az ellenőrzés során közreműködő szakértő megállapította, hogy az utasnál talált hangszerek közül három hegedű a kulturális javak körébe sorolandó és azok Magyarországról történő kivitele a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyéhez kötött, azonban a kínai utas ilyen engedéllyel nem rendelkezett. A vámhatóság az előzetes szakvélemény szerint több millió forint értékű antik hegedűket lefoglalta és visszaélés kulturális javakkal bűntett alapos gyanúja miatt eljárást indított.