2008.11.13. 13:15
Bírságolhasson is az ombudsman!
Jóri András adatvédelmi biztos kívánatosnak tartaná, ha – nyugat-európai kollégáihoz hasonlóan – bírságolási jogkört is kaphatna. Ezt a kinevezése utáni első sajtóbeszélgetésén vetette fel csütörtökön Budapesten.
Jóri emlékeztetett rá: az adatvédelmi biztos – a klasszikus ombudsmani eszközön, a nyilvánosságon túl – 2003 óta széles hatósági eszköztárral rendelkezik. Például határozattal megtilthatja a jogosulatlan adatkezelést, s a határozat ellen az adatkezelő bírósághoz fordulhat. Az állami és a magánszféra nagy adatkezelői esetében általában hatékony szankció a nyilvánossághoz fordulás, a kisebb adatkezelőknél azonban a hatósági jellegű szankciók a célravezetőbbek. Jóri szerint bírságolási jogkört is lehetne adni az adatvédelmi biztosnak, hogy a jogsértés súlyához lehessen mérni a szankciót. Ez a módszer egyébként elterjedt Nyugat-Európában.