2008.11.04. 18:19
Eloltották a forradalom lángját
Katonai tiszteletadással emlékeztek kedden a Hősök terén a mártírokra a nemzeti gyásznap alkalmából.
A téren közjogi méltóságok koszorúztak. 52 évvel ezelőtt, 1956. november 4-én vonultak be Budapestre a szovjet csapatok, hogy leverjék a forradalmat. A magyar honvédség egyetlen szervezett ellenállása a szovjet hadsereggel szemben Juta-dombnál volt.
[caption id="" align="aligncenter" width="460"] Katonai tiszteletadással emlékeztek kedden a Hősök terén a mártírokra a nemzeti gyásznap alkalmából.
[/caption]
Maléter Pál honvédelmi minisztert és társait Tökölről Pestre szállító szovjet konvojjal szálltak harcba a magyar katonák. Itt mondott beszédet Sólyom László. A köztársasági elnök hangsúlyozta: nem csak szavakkal kell emlékezni. Minél több helyszínre el kell látogatni, fel kell keresni túlélőket és gyászolókat. A személyes emlékek segítik igazán átélni az ünnepet – fogalmazott.
Hiába győzték le az 1956-os forradalmat, a tisztesség és a becsület nem tudott elbukni, a forradalom a szabad cselekvés és az önrendelkezés vágyáról szólt – áll Gyurcsány Ferenc miniszterelnök november 4-e alkalmával kiadott keddi közleményében. Orbán Viktor és a Fidesz vezető politikusai a Terror Házánál gyújtottak gyertyát az évfordulón. Az ’56-os ünnepségsorozat zárásaként este hat órakor eloltották a forradalom lángját a Kossuth téren.