2008.11.14. 17:41
Előzetesben a gyönki gyilkosok
Üzleti elszámolási vita áldozata lett dr. Husszein Tamer arab üzletember, a csibráki fafeldolgozó tulajdonosa szerdán kora reggel a diósberényi bekötőúton – közölte pénteken a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A három előzetesben lévő férfi D. A., a feldolgozó 58 éves utolsó tulajdonosa és annak 32 éves családtagja, D. T., valamint egy harmadik, szintén 58 éves férfi szerepének a tisztázása még tart. Közülük kettőt az emberölésben való közreműködés megalapozott gyanúja, a harmadikat bűnpártolás miatt helyezték előzetes letartóztatásba.
Az egyiptomi származású férfit szerda kora reggel Gyönk közelében, a Hőgyész és Diósberény közötti úton ölték meg. Az áldozattal együtt utazó és sokkos állapotban lévő nő a történtekhez képest később tett bejelentést, miután ezt tanácsolták neki. Elmondása szerint az autót egy maszkos férfi állította meg, majd a az arab férfit szóváltást követően több lövéssel megölték. A holttestet az útról lehúzták. Az egyik gyanúsított beült az autóba, majd később a nőt kitették a Mercedes személygépkocsiból, amit a Tamási közelében lévő autóspihenőben hagytak.
A gyanúsítottak nyomára az vezetett, hogy láttak az úton egy kocka alakú áruszállító Citroen személygépkocsit. A rossz lelkiállapotban lévő szemtanú a bosszútól való félelmében ismeretlen helyre távozott.
-->