2008.11.07. 05:21
Építkeznek mellettünk: ránk dől a házunk
Egyik olvasónk önkormányzati tulajdonú házban lakik. Az utcabeli építkezések miatt az ingatlan állapota annyit romlott, hogy a huszonhárom bérlőt már életveszély fenyegeti.
Bérlőként is vannak jogaink. Nem kell ölbe tett kézzel néznünk, ahogy a lakás, illetve a ház állapota romlik. Erre a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában hívták fel a figyelmet. Bérlői jogaink érvényesítésének megvan a módja. Kérhetjük, hogy a tulajdonos önkormányzat hárítsa el a károkat. Állapítson meg az értékcsökkenéssel arányos bérleti díjat, vagy adjon nekünk bérbe egy másik, megfelelő cserelekást.
A bajt jelen esetben feltehetően a környékbeli építkezések okozzák. Ezt azonban bizonyítanunk kell. A lakóknak érdemes összefogniuk – tanácsolja az ügyvéd. A vizsgálattal megbízhatnak egy független ingatlanszakértőt. Ha ő megállapítja a károkat, felhívhatják az első fokú építési hatóság, azaz az önkormányzat építési osztályának figyelmét a problémára.
Igen ám, de példánkban az építési szakhatóság voltaképpen megegyezik a tulajdonossal. Mindkettő ugyanaz: az önkormányzat. Ilyenkor elfogultságot jelenthetünk be az illetékes közigazgatási hivatalnál. Ők kijelölhetik egy másik önkormányzat építési hatóságát, hogy végezze el a szükséges vizsgálatot. Az építési szakhatóság kötelezheti a tulajdonost, illetve a károkozót, hogy javítsa ki a hibákat.
A belső kerületekben, központi városrészekben gombamód szaporodó és egyre nagyobb volumenű építkeztéseknél a fenti gond egyre gyakoribb probléma. Itt állnak ugyanis a legrégibb építésű házak, amelyek állagjavításával évtizedekig senki nem foglalkozott. Nagyobb építtetők ezért előzetes állapotfelmérést végeznek ezekben a házakban, hogy a későbbi károkat megtérítsék.