2008.11.16. 06:30

Etikus állatorvos három arannyal

Címkék#olimpia #Szlovákia #magyar #pólóválogatott #Etikus #állatorvos #arany #edző

A magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Tátrában töltötte az elmúlt napokat. Kikapcsolódik, feltöltődik. A beszélgetésünkben ezért esett kevés szó magáról a pólóról, ellenben fecsegtünk sok minden másról.

Dénes Tamás

[caption id="" align="alignleft" width="465"] Kemény Dénes: politikus biztos nem lennék, a politikusi mivolthoz hozzátartozik a csúsztatás. Én pedig szeretnék minden reggel nyugodtan a tükörbe nézni - FOTÓ: KALLUS GYÖRGY
[/caption]– Nyugodtan ment Szlovákiába?
– Persze, egy pillanatig sem gondoltam, hogy bármi bajom lehet. Pedig elég feltűnő a magyar rendszámtábla a kocsimon. Sőt, meg kell mondanom, hogy négyszer is kértem útbaigazítást a helyiektől, akik hol angolul, hol németül, hol magyarul feleltek. Utóbbinál éreztem, hogy a válaszolónak nem ez az anyanyelve, de mégis, törve bár, de elmondta a segítő szavakat.

– Egyébként foglalkoztatja valamennyire a politika?
– Sajnos, nem tudok elugrani előle. Az ember természetesen néz hírműsorokat, olvas az interneten, hallgat rádiót, s ezeknek a hírműsoroknak legalább a húsz, harminc százaléka a nagypolitikával foglalkozik. De nem keresem a kapcsolatot, inkább megtalál, az említett formában.

– Azért is kérdezem, mert a pekingi olimpia után, amikor itthon a „szakértői kormány” volt egy héten keresztül a híradások legnépszerűbb jelzős szerkezete, a Vasárnap Reggel szavazásán az derült ki, a voksolók Önt látnák a legszívesebben miniszterelnöknek. Nyilván ennek a megvalósulására azért nem nagy az esély. Ám érdekelne, vállalna-e valamiféle közéleti szerepet, mondjuk egy pártoktól független, civil szervezet élén?
– Olyan sokan mondtak hasonlót, hogy elgondolkodtam rajta, meg az ember egyébként is elgondolkodik érdekes dolgokon. Arra jutottam, hogy politikus biztos nem lennék. Hogyan is mondjam finoman? Az eddigi munkáim során, akár ami az állatorvoslást, akár ami az edzői pályát illeti, hozzá voltam szokva ahhoz, hogy az ember őszintén elmondja azt, amit gondol. Ez a politikában nem megy. Nem szeretném a hazugság szót citálni, inkább maradjunk annyiban, a politikusi mivolthoz hozzátartozik a csúsztatás. Én pedig szeretnék minden reggel nyugodtan a tükörbe nézni. S fenntartani magamnak a lehetőséget, hogy őszinte lehessek.

– Ha egy barátja felkeresi azzal, hogy beteg az állata, tud még segíteni?
– Persze. Az elmúlt években, amióta szövetségi kapitány vagyok, is előfordult, hogy adtam néhány hasznos tanácsot, sőt még injekcióztam is. Receptet nem írtam, mert már nincsen receptkönyvem. De azért szeretem annyira az állatokat, s tiszteltem annyira azokat, akik hozzám fordultak, hogy nehezebb esetekben magam javasoltam, forduljanak inkább egy praktizáló kollégához.

– Van kedvenc állata?
– Nagyon sokféle állatot szeretek. Például a kutyákat, a lovakat, a szamarakat, vagy éppen a disznókat. Utóbbiakat nem azért említem, mert van, ugyebár, egy vad „változatuk”. Egyszerűen a disznó olyan intelligens és életrevaló állat, hogy nem lehet nem szeretni.

– Ha már célzott finoman a vadászatokra, hadd kérdezzem meg: hogyan fér meg önben az állatorvos és a vadász?
– Úgy, hogy az állatorvos még etikusabban vadászik, mint bárki más. Inkább lemond a lövési lehetőségek, mondjuk húsz százalékáról, de csak akkor süti el a fegyvert, ha biztos abban, hogy talál, s úgy talál, hogy az állat nem szenved, hanem gyorsan kimúlik. Nem kockáztatok a lövéseknél, hanem igyekszem akkor, s csak akkor lőni, ha nagyjából biztos vagyok abban, hogy nem sebzem meg az állatot, hanem az, mint mondtam, ki is múlik.

– Akadt olyan pillanat az elmúlt 12 évben, amikor megbánta, hogy otthagyta Comót, korábbi olaszországi lakhelyét?
– Miután kapitány lettem, nagyon gyorsan jött az első siker, a sevillai Európa-bajnokság megnyerése. Hamar sikeresek lettünk, ezért aztán később, amikor valóban egyszer-egyszer elgondolkodtam azon, érdemes-e folytatni, már nem Como volt az igazodási pont. Sydney, vagy Athén után, egyszeres, majd kétszeres olimpiai bajnok edzőként azt mondtam, ki kényszerít arra, hogy tovább csináljam? Persze, mindig újabb és újabb kihívások elé állt az ember, jöttek az újabb és újabb tornák. S jó, hogy így alakultak a dolgaink.

– Milyen viszonyban van a külföldi sztáredzőkkel, például Ratko Rudiccsal?
– Jóban, kölcsönösen tiszteljük egymást. Rudiccsal a pekingi döntő után harminc másodperc erejéig találkoztunk, gratulált, azóta úgy alakult, hogy nem beszéltünk. Van ilyen, néha gyakrabban találkozunk és beszélünk, máskor kimarad akár fél év is. Talán az ő fejében is megfordult az olimpia előtt, hogy ha most én nyerek, utolérem, ha ő nyer, neki már a negyedik elsősége lenne. Mind a ketten tudjuk, különböző körülmények között győztünk, ő nyert Los Angelesben 1984-ben, amikor mi, például, ott sem voltunk, aztán 1992-ben, amikor a délszláv háború miatt az egységes jugoszláv csapat már, az önálló szerb és a horvát pedig még nem vett részt. De kicsit hasonló az én esetem is, bárki mondhatná, hogy – például most Pekingben – a szerb, a montenegrói és a horvát csapat tagjaiból félelmetes ellenfelet lehetett volna alakítani, ha történelem nem rendezi másként. Talán nem is érdemes ezen morfondírozni. A lényeg tényleg az, hogy Ratko Rudic meg én is nyertünk háromszor, s erre mind a ketten büszkék vagyunk.

– Sok mindent örökölt az édesapjától, többek között talán a futballszeretet is. Hogy került a magyar pólóválogatott két képe Sir Alex Ferguson irodájába?
– Januárban kinn voltam Manchesterben, s alkalmam volt kilátogatni a United edzésére, sőt találkoztam Sir Alexszel is. Vittem neki ajándékokat, szarvasból készült kolbászt, amit először nem akart elfogadni, de aztán, amikor elmondtam, hogy magam készítettem, kifejezetten örült neki. S adtam még neki két fotót, az egyiket a sydneyi, a másikat az athéni olimpiai bajnokcsapatunkról. Mindkettő ott lóg az irodája falán.

– Lassan időszerű lenne küldeni még egy képet.
– Na persze, de inkább majd személyesen kiviszem.

– Nem gondolt valaha arra, mi lett volna, ha futballedző lenne?
– Nem lehet tudni, mi lett volna. Talán ott dőlt el a sorsom, hogy nem futballista, hanem vízilabdázó voltam, nem voltam elég ügyes ahhoz, hogy jó nagypályás játékos legyek. Bár soha nem fogom megtudni, mert nincsenek ilyen ambícióim, de érdekes eljátszani a gondolattal, mi lenne, ha egy évre kapnék magam mellé egy jól képzett futballszakembert, hogy próbáljuk meg, mire megyünk. Nem is biztos, hogy nem működne a gyakorlatban! Egyébként nem teljesen elvetélt az ötlet, az Olaszországban dolgozó híres cseh edző, Zdenek Zeman például röplabdázó volt, aztán az AS Romáig, a Lazióig vitte.

– Lehet, hogy a magyar futball elveszített egy remek edzőt, én mégis azt mondom, szerencsére vízilabdaedző lett. Háromszoros olimpiai bajnok, aki reményeink szerint három év múlva már a floridai Hall of Fame tagja. Mik ennek a feltételei, mivel jár ez?
– Bevallom, nem nagyon tudom. Az az igazság, hogy nem nagyon izgatnak a kitüntetések, titulusok. Azt hittem, már Athén után megkaptam a legmagasabb állami kitüntetést, aztán kiderült, most kitüntettek egy még előkelőbbel. Bár elárulom, a Prima Primissima-díjnak, hajdanán, nagyon örültem. Nagyon nagy megtiszteltetések tartottam, hogy egy a sport világát tekintve civilekből álló zsűri méltónak tartott a díjra.

– Némi szabad képzettársítással azt mondhatnánk, jelenleg még a fia, Kristóf van a legközelebb Fort Lauderdale-hez, a Hall of Fame-hez – persze, csak földrajzilag. Dinasztiák vannak a magyar pólóban, lesz háromgenerációs a Kemény család is – már persze, ami a pólósikereket illeti? Megfordult bármelyik fiú fejében is az edzői szakma gyakorlása?
– Talán Kristófban igen, ő elgondolkodott azon, hogy ha a nagyapjának, meg az apjának elég jól megy ez a szakma, s esetleg ő örökölte ezeket a géneket, érdemes lenne belevágnia. De semmi konkrétum. Egyelőre mind a ketten sportolókorban vannak. Apám, Fecsó viszonylag későn, csak nyugdíjasként kezdett igazán intenzíven edzősködni, korábban a MÁV-nál főmérnökként számítástechnikával foglalkozott. Ám aztán remek edző lett belőle.

– Egyébként önben mikor született meg a döntés, hogy edző lesz?
– Valójában ezt nem én, hanem a Como akkori elnöke döntötte el, amikor 38 évesen, egy valójában kifejezetten sikeres szezon után egy szép emlékplakettel elbúcsúztattak, hogy attól kezdve irányítsam a felnőtt csapatot. Jó döntés volt.

– Aligha tudnám most kipréselni önből a választ a folytatás igenlésére vagy tagadására, ezért csak azt kérdezem, mit szólt ahhoz, hogy Faragó Tamás szerint „épeszű ember nem akarhat mást, mint hogy Kemény Dénes maradjon”?
– Ami Tamás véleményét illeti, nem lepődtem meg rajta. Nem a tartalma miatt, hanem hogy ez a véleménye. Nekem is elmondta többször, s a pekingi olimpia után különösen hangsúlyosan. Tamás ilyen, ami a véleménye, bátran és őszintén kimondja. De ami az alapkérdést illeti, még nem döntöttem el. Ha már túl lennék rajta, megmondanám. Tényleg.

Kemény Dénes

1954. június 14-én született Budapesten.

1972: A Bp. Spartacus színeiben megkezdi felnőtt pólós pályafutását.

1973: Megszerzi játékos-pályafutása egyik legbecsesebb titulusát, ifjúsági Európa-bajnok lesz.

1977: Újabb titulus, Universiade-győzelem.

1979: Átigazol a Tatabányai Bányászhoz, pályafutása második klubcsapatához.

1983: Pólósként visszatér a fővárosba, a Ferencváros együtteséhez igazol.

1987: Tizenhét válogatottsággal a háta mögött, lezárja magyarországi játékos-karrierjét, s az olaszországi Comóba igazol.

1996: Véget érnek az itáliai évek, amelyben Kemény Dénes vízilabdázott, majd edzősködött a helyi csapatnál, miközben állatorvosként dolgozott egy klinikán. December 15-én a Magyar Vízilabda-szövetség elnöksége – Görgényi Istvánnal, Gerendás Györggyel és Horkai Györggyel szemben – nagyon szoros csatában, szövetségi kapitánnyá választja.

1997: A válogatott megnyeri az Európa-bajnokságot. Húszéves szünet után jut újra kontinensbajnoki arany a magyaroknak.

1998: Ezüstérem a perthi világbajnokságon a spanyolok mögött, ami jelzi, a válogatott megvetette a lábát a világelitben. Kemény kijelenti, jó ez az ezüst, ha két évvel később nyernek majd Ausztráliában.

1999: Újabb Európa-bajnoki cím, ezúttal a horvátok ellen, Firenzében.

2000: Sydneyben olimpiai bajnoki címet nyer a magyar pólóválogatott. A döntőben simán veri az orosz válogatottat.

2001: Óriási közönségsiker, de „csak” harmadik hely a budapesti Európa-bajnokságon. Aztán az egyetlen nagyobb botlás: a fukuokai világbajnokságon nem állhat dobogóra a magyar válogatott. Mind ez idáig ez a Kemény-korszak egyetlen világversenye, amelyen nem fér az első háromba a csapat.

2003: Újabb mérföldkő, harmincéves várakozás után világbajnok a magyar vízilabda-válogatott. Kemény Dénes hat év alatt minden világversenyt megnyer legalább egyszer játékosaival: olimpiai, világ-, és Európa-bajnok, Világliga- és Világkupa-győztes.

2004: Minden idők egyik legizgalmasabb olimpiai pólódöntőjében megvédi elsőségét a magyar csapat. Az „áldozat” a szerb válogatott.

2005: Megkezdődik az ezüstkorszak, Kanadában, a világbajnokságon, a szerbeké az arany.

2006: Ugyanez a helyzet a belgrádi Európa-bajnokságon.

2007: Második hely a melbourne-i világbajnokságon, ezúttal a horvátok mögött.