2008.11.04. 16:40
Fej-fej mellett a jelöltek
Az első részeredmények és exitpollok alapján még urnazáráskor is megjósolhatatlan vol, ki nyeri meg az elnökválasztást.
Vermontban az előzetes közvéleményutatások Barack Obama biztos győzelmét mutatták. A CNN az államban egyértelmű Obama győzelmet jósol az exit pollok alapján. Három elektori szavazatot kap a győztes.
Kentuckyban 9 százalékos feldolgozottságnál egyelőre stabil a republikánus fölény. McCain 59 százalékon áll. Obama pedig 49 százalékon.
[caption id="" align="alignleft" width="400"] Barack Obama: kampány az utolsó pillanatig
[/caption]
A Drudgereport gyorsjelentése szerint három csatatérállamban, Floridában, Indianában és Ohióban is a statisztikai hibahatáron belüli a különbség az exit-pollokban, azaz megjósolhatatlan a szavazás végkimenetele. Elméletileg ez McCainnek kedvez. Ohio esetében különleges lenne, ha McCaint választaná és végül Obama nyerné a szavazást, Ohio általában a győztesre szavaz.
A republikánus John McCain a CBS televíziónak reggel azt mondta: "a harctéri államokban felzárkóztunk, majdnem mindegyikben, jó esélyt érzek, hogy nyerjünk". "Nem tudja elképzelni az izgalmat, amelyet az ember érez, amikor ennyire közel kerül a világ legfontosabb pozíciójához, élvezem, ameddig élek, nem felejtem el" - mondta a riporternek.
David Plouffe, Obama kampánymenedzsere az NBC-nek azt mondta: biztos benne, hogy a szavazók, főleg a fiatalok hatalmas számban mennek el szavazni, s ez Obamát segíti győzelemhez. "Fontos változás jön minden amerikai életében, ezért minél előbb szavaznunk kell" - mondta a szavazásra várva Ahmed Bowling, egy sorban álló választó a virginiai Alexandriában; Virginia a kétesélyes államok egyike.
[caption id="" align="aligncenter" width="460"] Obama megelőzi McCaint vagy azonos a támogatottságuk legalább 8 olyan államban, ahol George Bush elnök 2004-ben győzni tudott
[/caption]
A szavazás először Indiana és Kentucky államban zárul, közép-európai idő szerint éjfélkor. A többi 48 államban az azt követő 6 órán belül zárnak a szavazókörök; a nyugati parti Kaliforniában közép-európai idő szerint reggel 6-kor fejeződik be a szavazás.
A meteorológiai előrejelzés szerint az Egyesült Államok nagy részén a választás napján kellemes, az évszakhoz képest enyhe idő várható. A várakozások szerint 130 millió választópolgár adja le voksát. Keddi becslések szerint előzetesen, vagyis november 4. előtt 40 millióan szavaztak abban a 30 államban, ahol erre lehetőség volt.
Zsirinovszkij: Obama lerombolja Amerikát
Az amerikai Mihail Gorbacsovnak nevezte kedden Vlagyimir Zsirinovszkij orosz ultranacionalista politikus Barack Obamát, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltjét. "Obama az amerikai Gorbacsov, le fogja rombolni Amerikát, s nem fogja újjáépíteni" - mondta a duma alelnöke pártja egyik moszkvai gyűlésén.Gorbacsovra általában úgy tekintenek a világban, mint aki oroszlánrészt vállalt a hidegháború befejezésében és demokratizálta Oroszországot. Sok honfitársa azonban egyszerűen azzal a pártfőtitkárral azonosítja, akinek a hivatali ideje alatt széthullott a Szovjetunió. Emiatt sokan máig neheztelnek rá.
Gorbacsovra általában úgy tekintenek a világban, mint aki oroszlánrészt vállalt a hidegháború befejezésében és demokratizálta Oroszországot. Sok honfitársa azonban egyszerűen azzal a pártfőtitkárral azonosítja, akinek a hivatali ideje alatt széthullott a Szovjetunió. Emiatt sokan máig neheztelnek rá. Barack Obama: kampány az utolsó pillanatig obama Obama megelőzi McCaint vagy azonos a támogatottságuk legalább 8 olyan államban, ahol George Bush elnök 2004-ben győzni tudott -->