2008.11.13. 19:14
Gyalázkodás interneten és esemesen
A Magyarország és Szlovákia közötti feszültség enyhítéséről tárgyalt csütörtökön a Sándor-palotában Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
A közjogi méltóságok áttekintették a szlovák–magyar-viszonyt az elmúlt időszakban kedvezőtlenül befolyásoló konfliktusokat, és arról tárgyaltak, hogy milyen eszközökkel járulhatnak hozzá a két ország közötti feszültség enyhítéséhez.
„Az Országgyűlés egyelőre nem fogad el politikai nyilatkozatot a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulásokról” – közölte Szili Katalin a házbizottság ülése után. A frakciók megállapodtak abban, hogy ez a kérdés addig nem kerül napirendre, amíg a köztársasági elnök, a miniszterelnök és ő maga nem találkozott szlovák partnerével.
„A szlovák–magyar-viszony most rosszabb, mint Meciar volt szlovák kormányfő idején volt” – hangoztatta Bugár Béla. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) előző elnöke szerint ezért nem csak a kormány, hanem az MKP vezetése is okolható, és „Csáky Pál ügyetlenségének” is része van benne.
A pozsonyi Új Szó arról számolt be, hogy Szlovákiában uszító sms-ek terjednek a magyarokról, az interneten pedig a magyar nyelvű chatszobákat szlovák nyelvű gyűlöletkeltő írások lepik el.