2008.11.06. 18:22
Gyenesei: nem rasszista támadás volt Nagycsécsen
„Hiba lenne önmagában roma kérdésként kezelni a történteket” – jelentette ki Gyenesei István önkormányzati miniszter Nagycsécs polgármesterével tartott találkozója után.
„Hiba lenne önmagában roma kérdésként kezelni a történteket” – jelentette ki Gyenesei István önkormányzati miniszter Nagycsécs polgármesterével tartott találkozója után. Hozzátette, a kettős gyilkosság fő kérdése, hogy rasszista támadás volt-e, és hogy van-e bármilyen összefüggés az elmúlt időszak hasonló módon elkövetett bűncselekményei között.
„Szerintem a merényletsorozatoknak a periférián álló szegény emberek a célpontjai, akik között sok a roma származású” – mondta. „A roma kérdés tele van feszültségekkel, nem lehet azt mondani, hogy nincs rasszizmus, de nem lehet erre fogni. Az ilyen esetek súlyosan veszélyeztetik a társadalom békéjét, amely már túlnő a roma kérdésen” – hangsúlyozta.
Gyenesei elmondta: Nagycsécs anyagi gondokkal küzd, azért a minisztérium felvállalta az elhunytak temetésének költségeit és erre a célra 500 ezer forintot utaltak a falunak. Hozzáette, a megbeszélés előtt Gulyás Ottóval, a község polgármesterével felkeresték a házakat, ahol a hozzátartozókkal gyertyát gyújtottak.
Hétfőn ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két, egymással szemben lévő családi házra a Borsod megyei Nagycsécsen. A támadásban egy 43 éves férfi és egy 40 éves nő életét vesztette.