2008.11.27. 09:07
Idősektől lopott a szociális munkás
A szociális gondozóközpont, illetve szolgáltatók munkatársainak kiadva magukat idős emberek lakásába kéredzkedtek be, majd készpénzt és ékszereket loptak el egy bűncselekmény-sorozat elkövetői
A szociális gondozóközpont, illetve szolgáltatók munkatársainak kiadva magukat idős emberek lakásába kéredzkedtek be, majd készpénzt és ékszereket loptak el egy bűncselekmény-sorozat elkövetői; a tippeket a kaposvári szociális gondozó központ egy volt dolgozója adta - közölte a Kaposvári Rendőrkapitányság szerdán az MTI-vel.
A rendőrség szeptemberben kezdett el nyomozni két ismeretlen ellen, s két hónap alatt jutottak el az elkövetőkig, akiket sikerült tetten érni. A megtévesztett 11 idős embernek több mint 2,5 millió forintos kárt okoztak - olvasható a rendőrségi közleményben.
A nyomozás során kiderült, hogy a tippeket a kaposvári szociális gondozó központ egy volt dolgozója adta, a bűncselekményeket pedig előbb a lánya és az anyja követte el, később az időközben gyanússá vált és elbocsátott nő is részt vett ezekben. A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, szabadlábon védekeznek.