2008.11.17. 20:45
Jócskán átszabták a szerzői jogi törvényt
Jelentősen megváltoztatták a módosító indítványokkal a szerzői jogról szóló törvényjavaslatot a képviselők hétfőn az Országgyűlésben.
A módosító indítványokról nagyon szoros szavazati aránnyal döntött a Ház, volt olyan javaslat, amelynél szavazategyenlőség alakult ki, és az elnöklő Mandur László (MSZP) szavazatával utasította el a parlament. A kormány álláspontjával szemben törölte a parlament az előterjesztésből azt a rendelkezést, miszerint a magáncélú letöltés is büntethető lenne. Egy KDNP-s módosító indítvánnyal megváltoztatták a törvénymódosítás egyik célját, így a Magyar Szabadalmi Hivatal helyett a kultúráért felelős miniszter vezet nyilvántartást közös jogkezelő szervezetekről.
A törvényjavaslat zárószavazása az Országgyűlés következő ülésén lesz.