2008.11.05. 12:33
Kártyanaptárt osztogat a gyógyszerészkamara
Direktmarketing-kampányt indít a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK), melynek során ezer patikában kártyanaptárt osztanak a betegeknek, hogy az ellátási problémákra hívják fel a figyelmet – mondta Horváth Tamás, a kamara elnöke szerdán Budapesten.
A kártyanaptárt akkor adják oda a betegnek a gyógyszertárban, ha azokkal a problémákkal találkoznak, melyekre az MGYK már régóta felhívta a figyelmet. Ilyen például, ha éppen nincs készleten egy gyógyszer, vagy ha valamelyik készítmény azért kerül sokba, mert a kormány csökkentette annak támogatását – ismertette a kamara elnöke. A kamara régóta mondja, hogy ellátási problémák vannak a megváltozott forgalmazási körülmények és a csökkent források miatt. Hangsúlyozta azt is: továbbra is fenn kell tartani az állami szabályozást a gyógyszertárak létesítésében, valamint működtetésében.
Az MGYK-sok a Képviselői Irodaház előtt a politikai pártok képviselőinek is átadták a naptárakat, amelyekből négyféle változat készült.