2008.11.11. 15:58
Ki mivel megy a csúcsra?
Elhúzódó gazdasági válságra számít a kormány – ez derül ki a csütörtöki gazdasági csúcs résztvevőinek küldött vitaindítóból. A Gazdasági Minisztérium által készített anyag szerint a kabinet négy jelenség kezelését tartja kiemelten fontosnak.
Eszerint ellensúlyozni akarják a szűkülő pénzforrásokat és a zsugorodó exportpiacokat, valamint mérsékelni szeretnék a növekvő munkanélküliséget és fokozni a versenyképességet. Minderre két év alatt ezermilliárd forintot szán a kormány. Ez azt jelenti, hogy kibővítik a korábban már bejelentett, a kis- és középvállalkozók támogatására szánt 800 milliárdos csomagot.
A Fidesz hét-, az SZDSZ pedig hárompontos javaslatcsomagot visz a csütörtöki csúcsra. A fideszes Matolcsy György elmondta: azt szeretnék, ha a kormány elismerné, hogy már három éve válság van, megkeresnék ennek okait és felvázolnák a kivezető utat. A Fidesz egyebek mellett azt szeretné, ha az összes uniós forrást a gazdaság élénkítésére fordítanák, csökkentenék a járulékokat és új lakásprogramot indítanának. Az SZDSZ azt javasolja, hogy hazánk a lehető leggyorsabban vezesse be az eurót, csökkentsék az állami feladatokat és vezessék be a fordított felelősség elvét a közhivatalokban.