2008.11.17. 10:49
Magyarok az Európa futballpályáin
A spanyol élvonalbeli bajnokságban a sereghajtó Osasuna az Athletic Bilbao otthonában kapott ki 2-0-ra. A vendégeknél Vadócz Krisztián is lehetőséget kapott a kezdőcsapatban, és ezúttal is végigjátszotta a kilencven percet.
Az olasz másodosztályban két magyar érdekeltségű gárda mérkőzött meg egymással, a Brescia az Avellino otthonába látogatott. A házigazdánál Vaskó Tamás végigjátszotta a mérkőzést, a vendégeknél Vass Ádám volt a kezdőcsapat tagja. A Brescia már az 1. percben vezetést szerzett, az Avellino Vaskó Tamás 78. percben szerzett találatával szerezte meg az egyik pontot.
A Bundesligában a Dortmund hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Frankfurtot, a sárga-feketéknél - a kisebb sérülése miatt a válogatott keretben ezúttal nem szereplő - Hajnal Tamás kezdőként lépett pályára, és a mezőny legjobb teljesítményét nyújtotta. Az irányító szerezte a Dortmund második gólját, a többi találatnál pedig előkészítőként jeleskedett - három gólpasszt is adott. A Hertha hazai pályán 2-1-re legyőzte Hamburgot, a berlini együttesben Dárdai Pál végigjátszotta a kilencven percet.
Az angol élvonalbeli Sunderland Fülöp Mártonnal a kapujában 2-1-re verte idegenben a Blackburn csapatát, a magyar válogatott hálóőre jó teljesítménnyel járult hozzá a sikerhez. A Fulham is 2-1-re nyert, Gera Zoltán azonban csak az utolsó öt percben lépett pályára a Tottenham elleni összecsapáson.
Az angol másodosztályban Priskin Tamás kezdőként lépett pályára a Watfordban, csapata a Barnsley hazájába látogatott. A magyar csatár 60 percet játszott, a Watford 2-1-es vereséget szenvedett.
A holland Sparta Rotterdamban szereplő Vermes Krisztián kilencven percet töltött a pályán a Volendam elleni bajnokin, csapata 4-0-ra legyőzte ellenfelét. Bodor Boldizsár együttese, a Roda JC otthon győzte le 3-0-ra a Babos Gáborral felálló NEC Nijmegen.
Belgiumban a Racing Genk otthon 1-1-re végzett a Roeselare ellen, Tóth Balázs végigjátszotta a mérkőzést.
Az osztrák élvonalban a második helyen álló Red Bull Salzburg a szünetben még egygólos hátrányban volt a Kärnten ellen, de második félidei játékával otthon tartotta a három pontot. A 4-1-es salzburgi sikerrel végződő találkozón Bodnár László végig a pályán volt, és rendkívül jó teljesítményt nyújtott.
A spanyol élvonalbeli bajnokságban a sereghajtó Osasuna az Athletic Bilbao otthonában kapott ki 2-0-ra. A vendégeknél Vadócz Krisztián is lehetőséget kapott a kezdőcsapatban, és ezúttal is végigjátszotta a kilencven percet.
Az angol Premiershipben Halmosi Péter az utolsó öt percre állt be a Hull City együttesébe, a magyar középpályás csapata hazai pályán 2-2-es döntetlent ért el a Manchester City ellen.
Belgiumban az Anderlecht 1-1-es döntetlent játszott a listavezető FC Bruges otthonában. A vendégek között Juhász Roland az elsőtől az utolsó percig végig a pályán volt.