2008.11.03. 15:27
Megsemmisült a közighivatalos törvény
Megsemmisítette a közigazgatási hivatalokról szóló kormányrendeletet hétfői ülésén az Alkotmánybíróság (Ab). Az indoklás arra mutat rá, hogy egy kétharmados parlamenti többséget igénylő törvényt nem lehet kormányrendelettel pótolni, így a kormány nem vonhatja el az Országgyűlés hatáskörét.
A kormányrendelet azt rögzítette, hogy a közigazgatási hivatalok a korábbi fővárosi, illetve megyei helyett regionális keretek között működhetnek. Az Ab azonban megállapította: alkotmányellenes helyzet keletkezett azzal, hogy az Országgyűlés nem a helyi önkormányzatokról szóló törvényben szabályozta a közigazgatási hivatalok jogállását. Az Ab felhívta az Országgyűlést arra, hogy jogalkotási kötelezettségének december 31-ig tegyen eleget.