2008.11.15. 06:05
Mitikus hősök és rémek a Múzeumok Őszi Fesztiválján
Pénteken zárul a Múzeumok Őszi Fesztiválja, amelyen az ország összes régiójából száztíz múzeum több mint hétszáz programmal várta a látogatókat és a szakembereket hat hétig. Szeptember 29 és november 15 között a Múzeumok Mindenkinek Program (MMP) országos rendezvénysorozatát immár harmadik alkalommal rendezik meg.
A zárónap több helyen is a gyerekeké. Szombaton délelőtt fél 11-kor lesz a Hová tűnt az „Aranyalma palota”? című program a Budapesti Történeti Múzeumban. Ezen az Alma együttes koncertezik a legfiatalabbaknak. A kicsiket kézműves foglalkozásokra, álarc-, maszk- és különleges zacskóbáb-készítésre is várják.
Délután 1 órakor az Iparművészeti Múzeumban kezdődik az Alkotóház elnevezésű családi nap. A résztvevők a görög-római mitológiában tehetnek kirándulást. A gyerekek és a felnőttek ókori kosztümbe bújnak, amelyben különböző mitológiai lényeket testesíthetnek meg. Ezután elkészíthetik textilből, gyöngyből, gyapjúból az adott történet helyszíneit és többi szereplőjét.
-->