2008.11.10. 08:48
Most a középosztály van veszélyben
Egészen más jellegű munkanélküliség várható, mint a jelenlegi, s nagyobb és másféle támogatást igényelhet: hiszen ezúttal már a középosztály tagjai kerülhetnek az utcára – mondta a Népszabadságnak az MTA Közgazdasági Intézetének munkatársa.
Köllő János szerint a munkanélkülivé váló középosztálybelieket ahhoz kell hozzásegíteni, hogy a recesszió ideje alatt is megőrizzék a munkaképességüket, anyagi hátterüket, egyszóval ne csússzanak le. A piacgazdaságokban az a gyakorlat, hogy ciklikus válságok idején kiterjesztik a biztosítási alapú járadékra való jogosultság idejét – említette meg a szakember, aki úgy véli: a válság miatt munkanélkülivé válókat felesleges átképezni vagy más aktív programba bevonni, ésszerűbb lenne inkább a munkanélküli-járadék szintjét, a jogosultság idejét megemelni.