„Ne máshoz hasonlíts, csináld meg önmagad!”

– Ötvenévesen nyilván készít mérleget. Mire a legbüszkébb?
– Szakmai téren arra, hogy mindig az általam legjobbnak ítélt színvonalra törekedtem.

[caption id="" align="aligncenter" width="460"] Gyerekkorában focizott és csajozott volna gyakorlás helyett, de aztán rátalált a dzsesszre.
[/caption]– Ön a popzenéből merített. Egyik cédéjén Madonna, Elton John és más zenészek számai adják az alapokat. Némelyek szerint az ilyesmi elsekélyesíti a komolyabb műfajt.
– Azért csináltam a lemezt, mert izgatott a feladat. Hogyan lehet magas minőséget nyújtani egy popalbummal? Úgy nyúltam a dalokhoz, mint zenei témákhoz.

– Vannak, akik a populárist már nem is tartják dzsessznek.
– Számomra Frank Sinatra és Nat King Cole minden idők két legnagyobb dzsesszmuzsikusa. Rengeteg népszerű számuk van, ami nem azonos a kommersszel. Az ítéletet egyébként úgyis a közönség hozza meg, amit nem lehet becsapni.

– Ön hogyan lett dzsesszmuzsikus?
– Kiskorom óta fuvoláztam. Volt idő, amikor abba akartam hagyni, hogy ne egy gyakorlós lúzer legyek, hanem én is focizhassak, csajozhassak. De aztán találkoztam a progresszív rockkal, egy barátnőm révén pedig a dzsesszel. Majd amikor egy dzsessztrióhoz beállítottam hónom alatt a fuvolával, meg lett pecsételve a sorsom.

– Hogyan váltott szaxofonra?
– A fuvola mégsem az a tipikus dzsesszhangszer. A nagybátyám szaxofonozott, tőle kaptam egy altszaxofont karácsonyra.

– Úgy tudom, nehéz, de hálás hangszer.
– Ja, van vagy nyolc kiló. De félretéve a tréfát: egy bizonyos szinten túl minden hangszeren nehéz játszani. A szaxofonnak valóban megvan az a varázsa, hogy szólóban is csodásan szól. Hasonlít az emberi hanghoz: a legsokszínűbb, a legplasztikusabb.

– Egy dzsesszista számára nagy jelentősége van, kikkel játszott együtt pályája során. Ön kire a legbüszkébb?
– Frank Sinatra juniorral, a nagy Sinatra fiával és a zenekarával kétszer is felléphettem. Igazi amerikai szuperprodukciók voltak. Az ilyesmi jó megmérettetés. Aki kíváncsi rá, hol tart, annak érdemes kipróbálnia.

– Sokak szerint a fehér muzsikusok ott szúrják el, hogy a feketéket utánozzák. Egyetért?
– Teljes mértékben. Az amerikaiak azért szeretnek velem játszani, mert azt tapasztalják, hogy megvan a saját stílusom. És ezt ők sokra tartják. Jelmondatuk: „csináld meg önmagad!”

– A dzsessz mintha mindig örömzene volna.
– Így igaz. A klasszikus zene csodálatos, de ott minden hang előre meg van írva. Mi viszont improvizálhatunk. Megvan a lehetőségünk, hogy bizonyos keretek között másodpercek alatt teremtsünk új zenei gondolatot.

SIKEREI: 1986: a Magyar Rádió eMeRTon-díja: Az év jazz-zenekara (Magyar Jazz Quartett • 1995: Életműdíj (Stúdió 11 zenekar) • 1996: Az év hangszeres szólistája • 1997: Az év jazz-együttese • 1998: Az év felfedezettje (Hungarian World Music Orchestra), Magyar Rádió Nívódíj • 2000: Magyar Rádió Nívódíj, valamint rangos nemzetközi díjak

LEGKÖZELEBB: Csepregi 50 – Művészetek Palotája, december 8. Fellépők: Szakcsi Lakatos Béla – Szende Gábor – Szappanos György – Csepregi Gyula zenekar; Baptista Harangzenekar, Foolmoon vokálegyüttes, Saxprofessors szaxofonkvartett; zongora-szaxofon-duó Rátonyi Róberttel

SIKEREI: 1986: a Magyar Rádió eMeRTon-díja: Az év jazz-zenekara (Magyar Jazz Quartett • 1995: Életműdíj (Stúdió 11 zenekar) • 1996: Az év hangszeres szólistája • 1997: Az év jazz-együttese • 1998: Az év felfedezettje (Hungarian World Music Orchestra), Magyar Rádió Nívódíj • 2000: Magyar Rádió Nívódíj, valamint rangos nemzetközi díjak

LEGKÖZELEBB: Csepregi 50 – Művészetek Palotája, december 8. Fellépők: Szakcsi Lakatos Béla – Szende Gábor – Szappanos György – Csepregi Gyula zenekar; Baptista Harangzenekar, Foolmoon vokálegyüttes, Saxprofessors szaxofonkvartett; zongora-szaxofon-duó Rátonyi Róberttel Gyerekkorában focizott és csajozott volna gyakorlás helyett, de aztán rátalált a dzsesszre. Csepregi Gyula -->