2008.11.17. 12:34
Pénzbüntetést kaphat, aki vét a szlovák nyelv ellen
Pénzbüntetés várhat jövő év júliusától az államnyelvre vonatkozó törvényt súlyosan megsértőkre – rádiókra és televíziókra – Szlovákiában, ha elfogadják a pozsonyi kulturális minisztérium törvénymódosítását – olvasható a parameter.sk című, magyar nyelvű lap online kiadásában.
A tárca ezt a módosítást a nyelvi kultúra hanyatlásával indokolja. Az államnyelv használatáról szóló törvény lényegében nem változna meg, csak tételes pénzbüntetésekkel egészítené ki a szaktárca. Ötszáz eurótól ötezer euróig, azaz mintegy 135 ezer forinttól 1 millió 350 ezer forintig terjedő büntetést rónának ki például az anglicizmusokra és az amerikanizmusokra, ha bebizonyosodna, hogy az idegen szó helyett megfelelő szlovák kifejezés is használható az adott fogalomra. Persze, nem azonnal rónák ki a büntetést, először írásban figyelmeztetnék a nyelv ellen vétőket – például a rádiókat és a televíziókat is, amelyeket ezentúl nyelvhelyességi szempontból is figyelnének és ellenőriznének.
A kulturális tárca szerint elszaporodtak az ellenőrizetlen vétségek, ezért indokolt, hogy tételes pénzbüntetéssel védjék a helyes szlovák nyelvhasználatot.