2008.11.13. 20:10
Rejtegette a holttestet, felvette a segélyt
Egy évig rejtegette élettársa holttestét egy rácalmási férfi, aki tavaly szeptembertől idén októberig felvette halott nő segélyét is – közölte csütörtökön a rendőrség. A férfivel szemben csalás miatt indult eljárás, és ennek során derült ki, hogy köze van az asszony eltűnéséhez is.
A rendőrség egy bejelentés kapcsán kezdett nyomozni az ötvenes éveiben járó asszony eltűnése miatt. Az ügyben meghallgatták az élettársát is, aki először semmit sem akart tudni a nő eltűnésének körülményeiről. Később elmondta, hogy az asszony egy közös ivászatot követően elesett, beverte a fejét és meghalt. S miután nem volt pénze a temetésre, a holttestet az udvari vízaknába tette, ahol a tetemet meg is találták.
Életellenes bűncselekmény a bejelentés nyomán kezdett vizsgálatban először nem volt megállapítható: a dunaújvárosi rendőrök amiatt hallgatták ki gyanúsítottként a 61 éves rácalmási férfit, hogy rendszeresen felvette az asszonynak érkező segélyt. A csalás miatt indított eljárásban a férfi tett egy olyan kijelentést, hogy aznap este – tavaly augusztusban vagy szeptemberben – összeverekedett az élettársával és többször megütötte. A nő verekedés közben elesett és beverte a fejét. Miután a második vagy harmadik nap látta, hogy élettársa halott, az udvari vízaknába tette a holttestet, s eldöntötte, felveszi a nő számára érkező pénzt.
A férfit halált okozó testi sértés és csalás megalapozott gyanúja miatt csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.