2008.11.18. 10:51
Schuster marad a Real edzője
Marad a Real Madrid kispadján Bernd Schuster – jelentette be hétfő esti sajtótájékoztatóján Predrag Mijatovic sportigazgató.
– Ramon Calderón klubelnökkel együtt maximálisan hiszünk és bízunk a játékosainkban és a szakmai stábban – mondta Mijatovic, aki a német szakemberről így nyilatkozott: – Az idény kezdete óta változatlanul bízunk benne és elégedettek vagyunk a munkájával. Az utóbbi napok eredményei nem kényszeríthetnek bennünket arra, hogy hibás döntéseket hozzunk. A szezon végén majd elemezzük az eltelt időszakot, és eldöntjük mit kell tennünk a jövőt illetően. A téli átigazolási időszakban egy vagy két futballistát szeretnénk leigazolni.
A hétfői spanyol lapok biztosra vették, hogy a Real Valladolid ellen 1-0-ra elveszített bajnoki után a német szakembernek fel kell állnia a kispadról. A madridiak múlt héten kiestek a Spanyol Király Kupából, miután az oda-visszavágós párharc során nem tudták elbúcsúztatni a harmadosztályú Real Union csapatát, ezenkívül idegenben és otthon is kikaptak a Bajnokok Ligája csoportkörében a Juventustól. A spanyol bajnokságban a fővárosiak a negyedik helyen állnak öt ponttal lemaradva a listavezető FC Barcelonától.