2008.11.10. 09:34
Szabadlábon az őrsereg tagjai
Elhagyhatta Szlovákiát és szabadlábon védekezhet a Nemzeti Őrsereg 28 nyíregyházi tagja, aki szombaton Királyhelmecen a Felvidék visszacsatolásának évfordulójára emlékezett. A szlovák hatóságok tiltott önkényuralmi jelképek viselése miatt indítottak ellenük eljárást. A kiróható büntetés 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztés.
A 28 ember ellen eljárás indult, a szlovák Btk. 421-es és 422-es paragrafusában való tényállás kimerítése miatt emelt gyorsított eljárásban vádat ellenük a helyszínre érkező járási államügyész – mondta a Magyar Rádiónak Szerencsés János főkonzul. Az alapvető emberi és szabadságjog elnyomására irányuló csoportok támogatása, propagálása, valamint tiltott önkényuralmi jelképek használata és nyilvános propagálása a vád. Az volt a fő probléma velük, hogy egyenruhában vannak, az egyenruhán pedig a második világháborús náci szimbólumokat jelképező jelvények voltak. A főkonzul tájékoztatása szerint a szlovák rendőrség betartotta az ide vágó nemzetközi szabályokat: biztosítottak tolmácsot, 6 óránként pedig étkezést. Szakmai szempontból a törvényeket betartva léptek fel, semmilyen atrocitásra vagy erőszakos cselekményre nem került sor – mondta Szerencsés János.
Szlovákiában a sajtó egyelőre nem kommentálta a királyhelmeci esetet. A lapok online kiadásai és a hírportálok a puszta tények közlésére szorítkoznak. A nemzeti őrsereg nyíregyházi tagjainak királyhelmeci koszorúzása kapcsán Robert Fico miniszterelnök vasárnap azt mondta: hamis az az állítás, hogy a szlovák–magyar-viszony megromlásáért mindkét fél felelős. A szlovákok ugyanis nem járnak magyarországi futballmérkőzésekre, és nem sértegetik Magyarországot. Jan Kubis külügyminiszter magyar kollégájától, Göncz Kingától kért magyarázatot.