2008.11.09. 07:51
Tragédia sportszelethangulatban
A Márió, a varázsló talán már születése pillanatában a filmklasszikusok sorába igyekezett. Almási Tamás le sem tagadhatná, egy régebbi iskola híve: tragédiát készít, közben pedig ragyognak a zöldek, a sárgák, festői faluban gyönyörű nők gurulnak biciklin, csillog a Tisza, Dés László pedig magyar lelkibetegség okain mereng a zongora fölött.
Az ismert dokumentumfilmes hosszú szünet után tért vissza nagyjátékfilmhez: azóta Tarr Béla meghódította a világot, felnőtt és díjaktól roskadozik egy új filmes generáció, és mindenki elfeledkezett arról, hogy létezik egy ilyen filmnyelv is: letisztult, finom, költői, csak sajnos időnként konzervatívnak érezzük.
Persze minek bravúrkodni, ha a történet is egyszerű: a rendszerváltás hajnalán a mozdulatlan magyar faluba egy olasz cipőgyáros érkezik, és minden nőnek munkát ajánl. A megrekedt idő hirtelen újra elindul: csak a férfiak nem vesznek tudomást a változó világról, a nők miután kiszabadultak a háztartás börtönéből, újra felfedezik, milyen álmokkal indultak neki egykor az életnek. Az álmok pedig veszélyesek: aki egy kicsit élénkebb képzelőerővel van megáldva, könnyen elvesztheti, hol húzódik a határ a valóság és a képzelet között. Ez történik Verával (Nyakó Júlia), aki addig ízlelgeti a gyárigazgató márkás parfümjének az illatát, amíg át nem szagolgatja magát egy b-kategóriás szappanoperába.
Mert valljuk be: hiába ragyog olyan kéken a gyárigazgatót alakító Franco Nero szeme, azért ő nem Cipolla, semmi mágia nem kell ahhoz, hogy elszédítse a falusi nőt. A párhuzam – ha van egyáltalán - Thomas Mann Márió és a varázslójával, csak annyi, hogy az „ordas eszme” helyett ezúttal az érzéketlen tőke jelenik meg a színen. Ennyi elég, hogy elinduljunk a tragédia felé.
A kissé mesterkélt kezdés után gyorsan megtalálja a saját, lassú sodrását a film. Könnyű belefeledkezni a szép képekbe, ráadásul a tipikus karakterek sem hatnak annyira mesterkéltnek úgy, hogy Almási a nagyközönség számára még kevéssé ismeretlen arcokat választott ki. Nyakó Júlia Verája odabilincseli a nézőt a székhez, egyszerűségében is átütő erejű Egyed Attila a férj szerepében, valamint Mucsi Zoltán a városból elmenekült értelmiségiként. A Márió, a varázsló azonban nem csak ettől jó: egy dokumentumfilmes pontosságával és egy szépíró empátiájával megírt jelentés a rendszerváltás utáni magyar valóságról. Csak sajnos túlságosan hozzászoktunk a posztmodern töredezettségéhez. De talán ideje újra kerek történeteket mesélni.
Mézes Gergely -->
