2008.11.11. 15:03
Újra dolgozhatnak az építők a KÖKI-n
Folytatódhat a KÖKI építése, mert a bíróság hivatalos végzésével feloldotta korábbi, az építkezés felfüggesztését elrendelő határozatát. A felfüggesztést kezdeményező felek ugyanis visszavonták korábbi keresetüket.
Légrádi Petrának, a beruházó cég marketing- és kommunikációs igazgatójának közleménye szerint Kőbánya-Kispest területén az eredeti terveknek megfelelően 2010-re befejeződhet – több tízmilliárd forintból – az új közlekedési csomópont és a hozzá tartozó üzletközpont építése. A KÖKI Terminál beruházás keretében a jelentős közlekedési fejlesztések mellett háromszintes bevásárló- és szórakoztatóközpont épül, amelyben több mint 200 üzlet kap majd helyet. A tervek szerint új gyalogos-felüljáró is épül a területen, az átépített metróvégállomásról érkező utasokat pedig egy, a metró peronjával párhuzamosan elhelyezkedő, fedett autóbusz-végállomás fogadja majd.