2008.12.23. 18:01
„Dumaszínházat én csinálok”
Az igazi stand up comedy-t, vagyis dumaszínházas műsort én csinálom – állítja Éles István parodista, aki szerint túl könnyen vált meg a Rádiókabaré a régi humoristáktól.
[caption id="" align="alignright" width="235"] „Azon érdemes lenne elgondolkod-ni, hogy nem mondanak-e le az illetékesek túl könnyű szívvel azokról, akik már letettek valamit az asztalra.”
[/caption]– Idén milyen paródiát hallhatunk öntől a szilveszteri rádiókabaréban?
– Semmilyet. Utoljára pont egy évvel ezelőtt szerepeltem a rádióban, s azután olyan konfliktushelyzet alakult ki köztem és Sinkó Péter szerkesztő között, amiből világosan kiderült, hogy hosszú távon nem igazán értjük meg egymást. Azóta nem hívnak.
– Ez a konfliktus összefüggésben áll azzal, hogy nemrég valaki úgy nyilatkozott: a Rádiókabarénál korszakváltás történt?
– Nem, a kettőnek semmi köze egymáshoz. Az, hogy most kizárólag a fiatalok kapnak lehetőséget, egy szerkesztői döntés eredménye, amivel nincs is baj. Azon viszont érdemes lenne elgondolkodni, hogy a Rádiókabaré megreformálása során nem mondanak-e le az illetékesek túl könnyű szívvel azokról, akik már letettek valamit az asztalra.
– Most hol vannak önök, „régi” rádiókabarésok?
– A Poén csatornán szerepelünk a Telekabaré című produkcióban, amit Farkasházy Tivadar szerkeszt. Furcsa helyzet ez, hiszen a televízióba mentettünk át egy rádiós műfajt.
– Mit szól hozzá, hogy a magyar humor a stand up comedy, vagyis a dumaszínház felé tolódik?
– Először is jó lenne tisztázni, mi az a stand up. Ez a műfaj ugyanis a rögtönzésről szól, arról, hogy az előadó a közönség reakcióira építve improvizál. A mai fiatal humoristák azonban előre megírt paneleket mondanak el. Ha szigorúan vesszük, igazi stand up comedy műsort én adok akkor, amikor Illetékes elvtársat megidézve kapásból válaszolok a hallgatóság soraiból érkező kérdésekre.
Éles István
Született: 1954. február 27-én.Iskolái: látszerész-képesítést szerez 1974-ben, tanítói diplomát 1982-ben.
Pályája: Ki mit tud? (1972), Humorfesztivál-nyertes (1990), a Mikroszkóp Színpad tagja (1990-96), a Rádiókabaré állandó szereplője (1990-2007).
Elismerései: 1990-2005 között öt Bonbon-díj, Karinthy-gyűrű (2002).
– Most épp min dolgozik?
– Csináljuk a fesztivált, mégpedig szó szerint, Bach Szilviával és Brindisivel. Ez azt jelenti, hogy klasszikus táncdalénekeseket parodizálunk úgy, hogy az átköltött dalok mai témákat boncolgatnak. Aradszkyt idézve például a pszchiátriai intézet megszüntetésével kapcsolatban arról énekelek, hogy „Drótháló sincs már az ablakon”, de említhetném Poór Pétert utánzó számunkat is, amely a szárnyvonalak megszüntetéséről szól, s úgy kezdődik: „Kicsike állomás vonatát többé már nem látja.” A szilveszteri Névshowr nézői már ízelítőt is kaphatnak ebből: akit érdekel, hogy festek Fekete Pákónak maszkírozva, feltétlenül nézze meg!
Iskolái: látszerész-képesítést szerez 1974-ben, tanítói diplomát 1982-ben.
Pályája: Ki mit tud? (1972), Humorfesztivál-nyertes (1990), a Mikroszkóp Színpad tagja (1990-96), a Rádiókabaré állandó szereplője (1990-2007).
Elismerései: 1990-2005 között öt Bonbon-díj, Karinthy-gyűrű (2002). Éles István „Azon érdemes lenne elgondolkod-ni, hogy nem mondanak-e le az illetékesek túl könnyű szívvel azokról, akik már letettek valamit az asztalra.” -->