2008.12.06. 15:26
Elbúcsúzik a Veresegyházi Asszonykórus
Már csak néhány nap, és utoljára lengeti keszkenőjét popkoncerten a Veresegyházi Asszonykórus. A ’80-as évek legeredetibb zenei formációját Janicsák István „találta ki”, s ugyancsak ő volt az, aki nemrég kimondta: nem lesz több közös koncert, mert már nem érdekesek.
Az, hogy még ma is emlékezünk a Z’zi Labor nevű együttesre, kétségtelenül a Veresegyházi Asszonykórusnak köszönhető. Az 1986-os élmény sokak számára felejthetetlen: az, hogy rakott szoknyás, fejkendős nők vokáloznak egy popzenekarban, nem csak a közönséget sokkolta, hanem az akkori magyar kultúrpolitikát is. A döntéshozók hirtelenjében nem is tudták, miként reagáljanak. Felháborodni nem lehetett, hiszen nem paródiáról volt szó, a kórus közreműködését láthatóan minden érintett nagyon komolyan vette.
[caption id="" align="aligncenter" width="460"] Már csak néhány nap, és utoljára lengeti keszkenőjét popkoncerten a Veresegyházi Asszonykórus.
[/caption]
Ám támogatni sem lett volna ildomos a produkciót, hiszen mégiscsak fricskáról volt szó, amely átszakította a gátat a népművészet és a populáris zene közt. Így aztán maradt a hivatalos passzivitás. Különben is: mire bárki megfogalmazhatott volna egy kiegyensúlyozott kritikát, a veresegyházi asszonyok és az együttes már túl voltak 460 ezer eladott lemezen és a világhírű Queen együttes előzenekaraként énekelték a Honky Tank Women című szám átdolgozását a Népstadionban. Erről az eseményről egyébként a BBC filmet is készített, amelyben nem mulasztották el megemlíteni, hogy a Rolling Stones csak a Z’zi Labornak adta meg a jogot a feldolgozáshoz.
Ma már mindez poptörténelem, s csak kevesen tudják, hogy a Veresegyházi Asszonykórus és a Z’zi Labor együttműködését a női szeszély szülte. Janicsák ugyanis eredetileg mindössze három vokalistát keresett a zenekarba. Ám a kórus tartott attól, hogy a külön munka megbontja a társulat egységét, ezért azt mondták: vagy mindenki szerepel, vagy senki. Így került bele az akkor még több, mint húsz veresegyházi nő a könnyűzene világába.
Fesztiválok, koncertek, tévéműsorok százain léptek fel, bejárták a fél világot, mindenhol roppant sikeresek voltak, mégis csak „másodállású” sztárok maradtak. „Amint levették a népviseletet, senki sem ismerte meg őket – mondta egyszer egy kritikus. – Őket mindig csak a színpadon ünnepelték, egyébként megmaradtak óvónőnek, háztartásbelinek és takarítónőnek.”
A Z’zi Labor 1993-ban feloszlott, ám az asszonykórust vitte tovább a népszerűség nehézségi ereje. Janicsák István rövid szünet után felvette velük a kapcsolatot, s onnét kezdve folytatódtak a haknik – csak éppen alkalmi zenészekkel és kisebb létszámmal. A több mint húszfős kórusból mindössze hatan maradtak, mivel a többieket Janicsák nem tudta megfizetni.
Most pedig ennek az időszaknak is vége: 22 év után december 29-én, a Petőfi Csarnokban, az asszonykórus utoljára ad koncertet popszínpadon. Amikor az okok kerültek szóba, Janicsák csak annyit mondott: „Lejárt lemez lettünk, már nem vagyunk érdekesek. Viszont az asszonyok megérdemlik hogy utoljára megünnepeljük őket.”
A búcsú kétségkívül méltó lesz a hajdani „aranykorszakhoz”, hiszen nem csupán egy best of válogatáslemez, illetve a koncertről készült DVD jelenik meg, hanem egy könyv is, az év végéig pedig fotókiállítás is nyílt a Petőfi Csarnokban, ahol az asszonyok legemlékezetesebb színpadi, illetve a kulisszák mögötti pillanatairól készített fényképek láthatók.
„Sajnáljuk, hogy így alakult – mondta az eseményt bejelentő tájékoztató után Czene Imréné, vagyis Julika néni. – Nagyon kellemes emlékeink vannak a könnyűzenéről, amit pedig a zenészek rossz szokásairól terjesztenek, az egyszerűen nem igaz. Pista nagyon aranyos ember, s mi olyanok voltunk, mint egy család. A népdallal természetesen nem hagyunk fel, s belül egy picit abban reménykedünk, hogy ez a mostani búcsú sem végleges.”
Összevarrták az együttes szobáját
Az asszonykórus és a popzenészek mindig egyenrangú partnerek voltak. Jól példázza ezt az az eset, amikor egy székesfehérvári fellépés alkalmával a nők belopóztak az éppen a városban vacsorázó együttes szobájába, s a nadrágoktól a takarókig mindent összevarrtak. Janicsákék először nem is értették, miért indult el az egész szoba, amikor megpróbáltak belebújni a pizsamájukba. A kevésbé nemes „bosszú” sem váratott magára sokáig: egy másik fellépés helyszínén az asszonyok szállásának kilincsét és küszöbét kenték be rejtélyes elkövetők paprikakrémmel.