2008.12.03. 11:52
Fürdőruhában kocognak a jótékony Mikulások
Idén ötödször futnak Budapesten a Nyugati pályaudvar környékén a szemérmetlen Mikulások, hogy akciójukkal támogassák a Heim Pál gyerekkórház működését. A jótékony célú Mikuláskocogás december 7-én vasárnap indul délután kettőkor a Juventus Jégteraszról.
[caption id="" align="alignleft" width="465"] A fürdőruhás Mikulások öt éve tűntek fel először a fővárosban.
[/caption]A „Télapók fürdőruhában” futás ötlete néhány bostoni fiataltól származik, akik 2000-ben szervezték az első figyelemfelkeltő akciójukat. Azóta minden
A Mikuláskocogás programja
Gyülekező:Juventus Jégterasz – 13 órától
Rajt – 14 óra
Ami lehet a résztvevőkön:
– Mikulás sapka
– Szakáll
– Sál, kesztyű
– Zokni és futócipő
– Fürdőruha
Amit a résztvevő kap:
– Baráti szavak előtte, elismerő tekintetek közben
– Forró tea a célban
– Pár falat rágcsálnivaló az öltözőben
– Kedvezményes belépő a Széchenyi Fürdőbenévben feltűnik az amerikai város utcáin a fürdőruhában és sapkában daloló, ugráló télapók csapata. A fürdőruhás Télapók öt évvel ezelőtt Budapesten is feltűntek, és azóta minden évben megrendezik a jótékony célú kocogást a fővárosban. A mezőny a Nyugati téri aluljáró érintésével az Oktogonig fut, majd onnan visszatérnek a startvonalhoz. Közben karácsonyi dalokkal szórakoztatják majd a járókelőket. A program a Széchenyi Fürdőben zárul, ahol az átfagyott végtagok is kiengednek majd.
A nevezési díjat (felnőtteknek 3 ezer forint, gyermekeknek 2 ezer forint) a szervezők a Heim Pál kórháznak ajánlják fel. A futásra a Juventus Jégterasz hivatalos honlapján (www.jegterasz.hu), illetve a www.mikulaskocogas.hu oldalon lehet jelentkezni.
<!-- Fürdőruhában kocognak a jótékony Mikulások GYŰJTÉS – A nevezési díjakat a Heim Pál gyerekkórháznak ajánlják fel a szervezők Idén ötödször futnak Budapesten a Nyugati pályaudvar környékén a szemérmetlen Mikulások, hogy akciójukkal támogassák a Heim Pál gyerekkórház működését. A jótékony célú Mikuláskocogás december 7-én vasárnap indul délután kettőkor a Juventus Jégteraszról. ÁNT A Mikuláskocogás programja Gyülekező:
Juventus Jégterasz – 13 órától
Rajt – 14 óra
Ami lehet a résztvevőkön:
– Mikulás sapka
– Szakáll
– Sál, kesztyű
– Zokni és futócipő
– Fürdőruha
Amit a résztvevő kap:
– Baráti szavak előtte, elismerő tekintetek közben
– Forró tea a célban
– Pár falat rágcsálnivaló az öltözőben
– Kedvezményes belépő a Széchenyi Fürdőben A fürdőruhás Mikulások öt éve tűntek fel először a fővárosban. Mikulásfutás -->