2008.12.18. 05:46
Karácsonyi vásárlás – ismét más szemszögből
Sok olvasónk készül a karácsonyra nagyobb értékű ajándékokkal. Mire figyeljünk feltétlenül, hogy ne járjunk pórul a vásárlás után?
Őrizzük meg a megvásárolt árucikk számláját! – emlékeztettek a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában. A magyar nyelvű használati útmutatót úgyszintén, amit egyébként minden termékhez kötelező mellékelni.
A jótállással kapcsolatos kérdések szintén fontosak lehetnek. A jótállás ideje legalább egy év, de a kereskedő üzletpolitikai megfontolásból többet is vállalhat. Ez a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozik, mint amilyen a mosógép, a televízió, a számítógép. Lista van egyébként arról, melyek a kötelezően jótállásos termékek – ezekről jogszabály határoz. Ha tehát egy termékről kiderül, hogy nem működik, az üzlet köteles 72 órán belül hibátlanra cserélni, illetve azon túl díjtalanul maximum 15 nap alatt megjavítatni a szakszervizben. Az egyes termékeknél figyeljünk arra, hogy megkapjuk a jótállási jegyet, és arra is, hogy le legyen pecsételve! A csomagolásban a magyar nyelvű használati utasításnak is benne kell lennie.
A szavatossági idő már a jótállás lejárta után következik. Első hat hónapjában vita esetén az üzlet köteles bizonyítani, hogy a temék nem gyári hibás, utána hat hónapig pedig a vásárló, hogy az. Ilyenkor a terméket bevizsgálják. A szavatosság minden termékre vonatkozik.
Ruhaneműt a kereskedő nem köteles kicserélni csak azért, mert rossz a méret, vagy nem tetszik a szín. Mégis kérdezzük meg, hajlandó-e az üzlet ilyesmire – ezt egyre többen vállalják. (Karácsony után általában egy bizonyos határidőn, például két héten belül.) Az utcai árusokkal legyünk óvatosak. Előfordul, hogy nem adnak számlát.