2008.12.27. 06:52
Kiadták a világ első roma nyelvű Bibliáját
Megjelent a világ első roma (lovári) nyelvű Bibliája a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a Hungarofest Kht. Reneszánsz Programiroda gondozásában. Az esemény a 2008-as Biblia-év és a Reneszánsz évének is lezárása.
Magyarországon mintegy 800 ezer cigány él. Remélhetőleg minél többhöz eljut az anyanyelvű Biblia – mondta Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: a világon élő 15-20 milliós roma népességnek is mihamarabb része lesz a lehetőségből. Várkonyi Gábor történész, a roma Biblia szakmai kurátora rámutatott, hogy ez a könyv a cigányok esélyegyenlőségéhez is hozzájárul.
Vesho-Farkas Zoltán, a Biblia fordítója kitért arra, hogy a munka során meg kellett újítani a cigány nyelvet, számos kifejezés pontos fordításához pedig a hindi nyelvből kellett átvenni szavakat. Ezen kívül a teológiában használatos és nemzetközi szavakat is használt a lováriban nem létező szavak helyettesítésére. Tarjányi Béla, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat ügyvezető elnöke szerint: „döbbenetes, hogy kétezer évnek kellett eltelnie, hogy legyen a romáknak külön Bibliájuk”. Öt éve, 2003-ra készültek el a lovári Újszövetséggel.