2008.12.22. 11:34
MDF: rosszakaró dobhatta be a hamis szelvényeket
Az MDF ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést a választás rendjét sértő bűncselekmény elkövetése miatt - mondta hétfőn Dézsi Mihály, akit a párt a IX. kerületi időközi választásokon akart képviselőjelöltként indítani.
A volt rendőrségi szóvivő közölte, hogy miután más pártoknál is találtak hamis ajánlószelvényeket, méghozzá nagy számban, ez megerősíti azt a gyanújukat, hogy ismeretlen tettes visszaélt az adatbázisokkal és ezt kihasználva juttatta el a különböző szervezetekhez az ajánlószelvényeket, amivel bűncselekményt követett el. Dézsi Mihály hozzátette, hogy az MDF aktivistái minimális számú ajánlószelvényt gyűjtöttek be személyesen, a többségüket „bedobták a IX. kerületi irodánkba”. Hozzátette, hogy nem volt adatbázisuk, így ezek valódiságát nem tudták ellenőrizni.
Arra a kérdésére, hogy véleménye szerint akkor a többi párt rendelkezik-e adatbázissal, azt mondta, hogy ő csak a Magyar Demokrata Fórum nevében nyilatkozhat, és nekik nincs ilyen. Dézsi Mihály megjegyezte, hogy ő maga személyesen gyakorlatilag egyetlen cédulával sem találkozott. Elmondta, nem tartja indokoltnak, hogy az ajánlószelvények gyűjtéséért felelős stáb esetében vizsgálat induljon, mert az a személy, akit ezzel megbíztak, gyakorlatilag semmi mást nem csinált, csak megszámolta az irodába beérkező kopogtatócédulákat és nem volt olyan helyzetben, hogy ezek érvényességét vizsgálja.
Hétfőn reggel derült ki, hogy az MDF által leadott ajánlószelvények közül 669 nem az Állami Nyomda Nyrt-ben készült. A MIÉP-nél 415, míg a Magyar Szociális Zöld Párt esetében 1152 hamis szelvényt találtak. A IX. kerületben januárban tartanak időközi országgyűlési képviselőválasztást, miután Gegesy Ferenc polgármester kilépett az SZDSZ-ből és visszaadta parlamenti mandátumát.