2008.12.19. 12:17
Meghalt a leghíresebb névtelen amerikai
Meghalt az az ember, aki megbuktatta Nixon elnököt. „A leghíresebb névtelen amerikai” – így aposztrofálja őt a pénteki The New York Times, amely hírt ad a haláláról. Mark Felt, akit egészen a közelmúltig csak Mély Torokként ismert a világ, 95 évesen hunyt el kaliforniai otthonában, szívelgyengülésben.
Felt az FBI-nál dolgozott, s ő volt az, aki a hetvenes évek elején ellátta információkkal a The Washington Post két sztár-újságíróját, Carl Bernsteint és Bob Woodwardot a Watergate-ügyben. A Watergate-botrány 1973-ban robbant, amikor betörtek a Demokrata Párt országos bizottságának irodáiba, amelyek a washingtoni Watergate-épületkomplexumban működtek. AZ FBI azonal vizsgálódni kezdett, és kiderült: nem szimpla tolvajlás volt, hanem politikai motivációjú betörés, amit ráadásul a Fehér Ház, sőt, egyenesen Richard Nixon tudtával hajtottak végre. Mindezt az FBI rögzítette, csakhogy Nixonék mindenféle trükkökkel megpróbálták megfúrni a betörés hátterének teljes feltárását. Mint azóta már tudjuk: ez nem sikerült. Mert Mély Torok folyamatosan informálta a Postot, a Post pedig folyamatosan megírta a történéseket. A nyomásgyakorlásnak is köszönhetően Nixon elnök 1974-ben le is mondott.
A Watergate-botrány nyomán egyébként több, mint 30 tisztségviselőt bűnösnek találtak, az igazságügy-miniszter, John Mitchell, 19 hónapig börtönben is ült (konspirációért és az igazságszolgáltatás akadályozásáért).
2005-ig azonban csakis a két újságíró tudta, kit rejt a Mély Torok fedőnév. Ám ők mindketten hallgatást fogadtak. És be is tartották. Mély Torok soha nem lepleződött le, jóllehet, Nixon erősen gyanakodott rá. 2005-ben azonban maga Felt lépett a nyilvánosság elé, mégpedig a Vanity Fair című, tekintélyes folyóiratban írt cikkben, amit egyébként az ügyvédje jegyzett. „Én vagyok Mély Torok” – tudatta mindenkivel, s bár akkor sokat szerepelt a médiában, azóta ismét teljesen visszavonultan élt. Mindig büszke volt arra, hogy ő volt Mély Torok.