2008.12.29. 16:11
Skócia magáénak érzi az AC/DC-t
A skót parlament hivatalos állami kitüntetést adományozna a világhírű AC/DC zenekarnak.
Az elismerést kezdeményező Christine Grahame képviselő szerint ugyanis az AC/DC az ország egyik legnagyobb kulturális büszkesége. A politikus kijelentését többek között arra alapozza, hogy az ausztrál zenekar több tagja skót származású. Az együttes alapító tagjai közül a Malcolm, Angus és a Young testvérek skóciai Glasgow-ban születtek, szüleik csak a hatvanas években költöztek Ausztráliába.
A néhai frontember, az 1980-ban elhunyt Bon Scott szintén skóciai születésű volt. Az ő esetében az anyaországi kötődés egészen nyilvánvaló volt, s ezt nem csak a kezére tetovált „Skócia mindörökké” felirat bizonyította, hanem az is, hogy skót dudát használt az együttes It''s a Long Way To the Top című számában.
„Az AC/DC már régen kiérdemelte a hivatalos skót állami elismerést” – indokolta javaslatát a kitüntetést indítványozó parlamenti képviselő, hozzátéve: az ország mai napig magáénak érzi a veterán rockerek sikereit. Youngék csillaga egyébként a mai napig nem áldozott le: Black Ice című idei lemezük eladási adatai minden várakozást felülmúltak, és az együttes világkörüli turnéjára is jól fogynak a jegyek. A tavaszi, budapesti fellépésre például két nap alatt elfogyott az összes belépő.