2008.12.14. 17:25
Több pénzzel teszik vonzóbbá a hiányszakmákat
A jövő évtől akár a teljes minimálbért is megkaphatják ösztöndíjként a hiányszakmákat választó tanulók – ismertette a Szociális és Munkaügyi Minisztérium terveit Bókay Endre országgyűlési képviselő, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési bizottság elnöke.
Jelenleg azok a tanulók, akik hegesztő-, ápoló-, kőműves-, gépiforgácsoló-, illetve mezőgazdasági gazdaképzésben, tehát a hiányszakmák elsajátításában vesznek részt, legfeljebb a minimálbér 50 plusz 20 százalékát vehetik fel ösztöndíjként. Ám amennyiben a jövőben tanulmányi előmenetelük, illetve teljesítménymutatóik alapján ezt kiérdemlik, a tanulmányi ösztöndíjjal együtt akár a minimálbérrel megegyező összeget is kaphatnak. Bókay kitért arra is, hogy a hiányszakmát tanulók foglalkoztatásának valamennyi költségét – az ösztöndíjjal együtt – a Munkaerőpiaci Alapból a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Támogatási és Bevalláskezelési Igazgatósága téríti, vagyis ez a kiadás sem a szülőknek, sem a gyakorlati oktatást végző vállalkozásoknak nem jelent anyagi terhet.