2008.12.22. 18:44
Vasutassztrájk: karácsonyra felfüggesztve
Éjféltől felfüggesztik a sztrájkot a vasúton, így kedden már kiszámíthatóbb lesz a vonatok közlekedése. A menetrend várhatóan még egy ideig nem áll teljesen helyre, ugyanis a több napja álló mozdonyokat műszakilag át kell vizsgálni.
Bárány Balázs, az immár kilenc napja tartó közlekedési káoszt okozó Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének alelnöke elmondta: követeléseikről ugyan továbbra sem sikerült egyezségre jutniuk a MÁV vezetésével, mégis úgy döntöttek, hogy a karácsonyi ünnepekre tekintettel felfüggesztik a munkabeszüntetést, ezzel is bizonyítva, hogy emberségesebbek, mint a kormány tagjai.
A VDSZSZ szerint a vasúttársaság vezetésének „nincs alku” pozícióját a kormány tartja fenn, nem engedi, hogy minden vasutas részesedjen a MÁV Cargo eladásából befolyt 102,5 milliárd forintos bevételből, s azt sem, hogy a vasúttársaságtól kiszervezett dolgozók 10 százalékos bérpótlékot kapjanak, a béren kívüli juttatások pótlására. A munkabéke éppen jókor tört ki, mert a sztrájk már a politikában is feszültséghez vezetett.