2009.01.27. 15:30
A Milan megvenné Beckhamet, de Victoria nem akar Itáliában élni
Az AC Milan megkezdte az előkészületeket David Beckham megvásárlására – jelentette be kedden az olasz futballklub ügyvezető alelnöke.
[caption id="" align="alignright" width="235"] Mindenkire jó benyomást tett Milánóban. FOTÓ: AFP
[/caption]Adriano Galliani a Sky Sport 24-nek nyilatkozott úgy, hogy készek megszerezni az angol labdarúgót jelenlegi csapatától, a Los Angeles Galaxytól, hogy Amerika helyett Itáliában, a lombard élcsapatban játsszon tovább.
A 33 éves középpályás bő két hónapra, kölcsönbe érkezett a Serie A-ban jelenleg harmadik helyen álló Milanhoz, ahol nagyon jó benyomást tett a szakvezetőkre és a játékostársakra egyaránt. A hétvégi fordulóban, a Bologna ellen megszerezte első olaszországi bajnoki gólját is. „Ha Beckham megállapodásra jut a Galaxyvel, mi készen állunk a megvásárlására. A következő napokban tárgyalunk tanácsadóival” – mondta Galliani.
Beckham felesége, Victoria viszont élesen ellenzi férje tervét, hogy márciusban nem tér vissza a Los Angeles Galaxyhoz. Angol lapértesülések szerint a futballista a maradást fontolgatja, ám három gyermekének anyja nem hajlandó Észak-Olaszországba költözni. A Spice Girls korábbi énekesnője angol nyelvterületen szeretné nevelni a fiúkat, noha 2003 és 2007 között, amikor a családfő a Realt erősítette, Madridban is lakott a família. Victoria legutóbb felajánlotta, hogy Kaliforniából áttelepülnek Londonba, hogy közelebb legyenek Beckhamhez, ám David mindenképpen maga mellett szeretné tudni az övéit.
Bruce Arena, a Los Angeles Galaxy vezetőedzője:
– Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy két játékosunk kölcsönadási szerződése március 8-án lejár, ugyanakkor nem tartom túlságosan etikusnak, hogy a Milan a megkérdezésünk nélkül kezdjen tárgyalásokba.(A Galaxy másik nagy értéke, Landon Donovan Beckhamhez hasonló feltételekkel szerződött a Bayern Münchenhez.)
(A Galaxy másik nagy értéke, Landon Donovan Beckhamhez hasonló feltételekkel szerződött a Bayern Münchenhez.) Mindenkire jó benyomást tett Milánóban. FOTÓ: AFP David Beckham -->