2009.01.26. 18:52
A törvényt megkerülve vették Veres autóját
„Ki döntött arról, hogy a pénzügyminiszter 14 millió, államtitkára pedig 8 millió forintért kapjon új luxusautót?” – kérdezi ezt a Fidesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől és Veres János pénzügyminisztertől.
Koszorús László ellenzéki képviselő hétfőn a Pénzügyminisztérium (PM) előtt azt követelte, hogy nevezzék meg, ki a felelős az ügyletért, ki adott utasítást a luxusautók beszerzésére, illetve hogy miért kellett megkerülni a vásárláskor a törvényeket. A Fidesz „pofátlanságnak” tartja a vásárlást, amit tudatosan rejtegetni próbáltak a közbeszerzési törvény megkerülésével. Koszorús szerint az autókat a központosított közbeszerzési rendszeren keresztül kellett volna megvásárolni, helyette viszont a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán keresztül vették meg azokat. A fideszes politikus arra emlékeztetett, hogy a kormányfő októberben ígéretet tett a minisztériumok bútor-, telefon- és autóbeszerzéseinek leállítására.
Tavaly decemberben 14,2 millió forintért vásároltak egy háromezer köbcentiméteres Audi A6-os személyautót Veres János pénzügyminiszternek, Kovács Álmos szakállamtitkár pedig egy nyolcmillió forintos Volkswagen Passatot kapott.