2009.01.23. 18:25
Az Országgyűlés elé viszi a hitelszerződés ügyét a Fidesz
„Magyarország polgárainak nincs okuk aggodalomra sem a Parlament, sem a Szent Korona sorsát illetően, mert nem tehetők pénzzé. Tehát Balsai képviselő úr feleslegesen riogatja a polgárokat” – közölte pénteken az igazságügyi tárca.
Szerintük gyermekded az a kijelentés, hogy nemzeti jelképeink, műemlékeink zálogba kerültek volna az uniós hitel felvételekor.
„Már két nappal ezelőtt rámutattam arra, hogy törvénytelen volt az EU-s hitelszerződés megkötése, és hogy a magyar kormány olyan kötelezettségeket vállalt ebben a szerződésben, mellyel elzálogosította Magyarországot” – fogalmazott reagálásában Balsai István. A fideszes képviselő szerint Draskovics Tibor szakminiszter egy semmitmondó közleményt jelentetett meg, mely csak azzal foglalkozik, hogy „Balsai István miként riogatja a polgárokat”. A politikus kijelentette: mindenképpen az Országgyűlés elé fogja vinni az ügyet. Szerinte, ha bebizonyosodik, hogy valóban törvénysértés történt, akkor az az Alkotmánybíróság felülvizsgálatát fogja maga után vonni, és remélhetőleg lesznek személyi konzekvenciák is.