2009.01.27. 13:37
Bankautomata fosztogatókat fogtak Tatabányán
Két bankautomata kifosztási kísérletének alapos gyanúja miatt három embert vettek őrizetbe a napokban Tatabányán
Két bankautomata kifosztási kísérletének alapos gyanúja miatt három embert vettek őrizetbe a napokban Tatabányán a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda együttműködésének köszönhetően - mondta keddi sajtótájékoztatóján a megyei rendőrfőkapitány.
Mindkét elkövetői kör vezéralakja egy 30 éves oroszlányi lakos volt, hozzá köthető a tavaly november 4-én elkövetett komáromi és a január 19-i, nagyigmándi kísérlet is - közölte Gorgosilits Fábián főkapitány.
A bűncselekményeket két csoport követte el, mindkétszer kisteherautóhoz kötött pányvával próbálták kitépni a helyéről az automatát. A nagyigmándi helyszínen a gépkocsi megsérült, ez vezette nyomra a rendőröket. A két csoport vezetője büntetett előéletű és a cselekmények elkövetése idején is több elfogatóparancs volt érvényben ellene.
A rendőrség összesen három ember előzetes letartóztatását kezdeményezte, egy gyanúsítottat még keresnek az üggyel kapcsolatban.
Korábban a megyében a maki horgásztóban találtak két kifosztott bankautomatát, ezek Zircről, illetve Győrből tűntek el. Nyergesújfalun november 5-én szakítottak ki a falból egy ATM-et, ezek az ügyek nem köthetők a most elfogott elkövetőkhöz - mondta a főkapitány.