2009.01.15. 06:15
Betiltaná az EU a plazmatévéket, mert pazarlóak
A sok energiát fogyasztó tévékészülékek betiltásával folytatná az Európai Unió a szén-dioxid-kibocsátás elleni harcát.
[caption id="" align="aligncenter" width="460"] A tiltás nem érintené az összes plazmatévét.
[/caption]Az új EU-szabályozás értelmében idén tavasztól várhatóan tilos lesz egyes plazmatévék értékesítése, illetve a készülékeket el kell majd látni energiatanúsítvánnyal, hogy a vásárlók láthassák, mennyi áramot zabálnak. A rendelet nem érinti majd az LCD-tévéket, mert ezek jóval kevesebb energiát használnak plazmás, illetve hagyományos társaiknál. A plazmatévék viszont még a régi, katódsugárcsöves készülékeknél is legalább négyszer több energiát fogyasztanak, így ugyanennyiszer nagyobb szén-dioxid-kibocsátásért tehetők felelőssé.
Egy uniós illetékes elmondta, hogy a tiltás nem érintené az összes plazmatévét: a környezetbarát modellek továbbra is forgalomban maradhatnának. A rendelkezés az EU azon törekvéseinek sorába illik, amelyekkel a háztartások egyre növekvő áramfogyasztását igyekeznek visszaszorítani.