2009.01.07. 15:14
Fidesz: az egészségügyben folytatódik a pénzlenyúlás
A Fidesz szerint folytatódik a gátlástalan pénzlenyúlás az egészségügyben, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a szocialista vezetésű Heves Megyei Közgyűlés a kormányzat támogatásával a HospInvest kezelésébe akarja juttatni a mátraházi gyógyintézet üzemeltetését. Erről Pesti Imre, a párt szakpolitikusa beszélt szerdán.
„Ott folytatják 2009-ben, ahol 2008-ban abbahagyták, a gátlástalan lenyúlás az egészségügyi szektorban tovább folytatódik – fogalmazott hozzátéve: ebben az évben újabb 150 milliárd forintot vonnak majd ki az ágazatból. – A tragikus egészségügyi reform nyomán az egészségügyi kormányzat csak a pozitív egészségbiztosítási kasszával tudott példálózni, ami egyértelműen azt mutatja, hogy az ellátás minőségénél, az emberek egészségénél a pénz sokkal fontosabb. Ez mutatkozik meg abban is, hogy a kormányzat beáll a HospInvest cég mögé, aminek működését eddig is csak botrányok és tisztességtelen eljárások jellemezték.”
A fideszes politikus megdöbbentőnek és furcsának tartja, hogy egy ilyen cég érdekében lobbizik a kormány. „Durva és brutális gazdasági érdekek húzódnak meg a háttérben. Tulajdonképpen a HospInvest, a szocialisták és a kormányzat maffiaszerűen működik. A mátrai gyógyintézetből azért távoztak a munkatársak, mert számukra nyilvánvaló volt, hogy a HospInvest előbb-utóbb átveszi az intézet üzemeltetését.”